Mindenekelőtt azonban emlékezzünk meg mindazokról a hős Diablo III karakterekről, akik a héten történt account feltörések során vesztek oda, az itemekről és aranyról nem is beszélve. A játékosok progresszióját a megrázó eseményt követően gyakran „vissza kellett pörgetni”, ami adott esetben akár 20 órányi játék elvesztését is jelenthette – ám még ennél is jobban érdekel minket, hogy milyen úton-módon férhettek hozzá a felhasználók fiókjaihoz az ismeretlen szentségtörők. A Blizzard szerint az esetnek semmi köze a Battle.net-hez, továbbá azzal védekeztek, hogy mindössze elenyésző számú felhasználó jelentette fiókjának feltörését, illetőleg kijelentette, hogy ezen behatolások is „hagyományos” módszerekkel történtek…
A City Interactive alighanem csakis erre a pillanatra várt, hogy végre egy hadgyakorlat erejéig bevethesse újdonsült zsoldosseregét, a World of Mercenariest. Az FPS felhozatalt bővítő játék már a zártkörű béta fázisban leledzik, ami azt jelenti, hogy akár Ti is szerencsét próbálhattok vele, már amennyiben sikerül beújítanotok egy béta kulcsot a hivatalos weboldalon. Bizonyára nem érdemes kihagyni, hiszen a City Interactive az utóbbi időben igen gyors ütemben szedi a minőségi létra fokait.
És amilyen rohamosan javul az ő játékaik minősége, olyan gyorsan szedi magára a kilókat Max Payne, legalábbis az E-Xpress indiai áruház egyik munkatársa szerint. A névtelen illető állítólagos értesülései alapján a Max Payne 3 PC-verziója 4 DVD-n fog terpeszkedni, a merevlemezünkön pedig mintegy 35 GB-nyi helyet fog kibérelni magának. Őszintén szólva nem gondoltuk volna, hogy egy megkeseredett ex-kopó ilyen igényeket támaszt a lakosztályával szemben.
Alienjeink persze köztudottan nem ilyen finnyásak lakhely tekintetében, hisz hozzájuk többnyire a férfi gyomrán keresztül vezet az út – az azonban kétségtelen, hogy szeretnek jó nagyokat szundítani az ominózus világrajövetel előtt, s így nem is csoda, hogy az Aliens: Colonial Marines őszi megjelenése egész 2013. februárjáig tolódott. Ezt a Gearbox maga jelentette be, nem mellesleg „felvillanyozva”, de hamar rá is döbbenhetett önnön szerencsétlen megfogalmazására, mert nem sokra rá a játékon dolgozó „több száz” emberrel, valamint a munkálatokba bevont TimeGate Studiosszal próbálta elvonni róla a figyelmünket.
Határozottan kellemesebb, egyszersmind meglepőbb bejelentést tett a napokban a Trayarch a Call of Duty: Black Ops 2 kapcsán; bár továbbra is kardoskodnak amellett, hogy a játéknak biz’ nincs szüksége semmiféle új motorra, a stúdió belátta, hogy valami újdonsággal mégis ideje volna lekenyerezni a közönséget, mondjuk a PC-s tábort. Valószínűleg ilyen vagy hasonló megfontolásból jelentette ki egy interjú során Mark Lamia, hogy soron következő játékuk már támogatni fogja a DirectX 11-es technológiát.
A héten természetesen a misztikumoknak sem voltunk híján, ennek egyik ékes példáját a CD Projekt RED szolgáltatja, akik három nap múlva, azaz 30-án valami eget rengető bejelentést kívánnak tenni – de hogy mit, arról egy szófukar witcherhez méltóan hallgatnak. A lengyel stúdióról tudjuk, hogy jelenleg két RPG-t is aprít a bográcsba, amik közül az egyik akár, de csak akár a Witcher 3 is lehet – akárhogy is, szerdáig bizonyára nem sokkal leszünk okosabbak, addig pedig felesleges is lenne messzemenő következtetéseket levonni.
A Capcom azonban előszeretettel gondolkodik hosszú távon, s ennek mintegy tanúbizonysága a DmC: Devil May Cry meglehetősen korán bejelentett dátuma, amit a hét elején adtak közre. A bejelentés szerint a legendás franchise legújabb tagja – jobban mondva újragondolása – jövő év januárjában kerül a boltok polcaira, ami meglehetősen messze van még, mindazonáltal hajlandók vagyunk eltekinteni a homlokráncolástól, hiszen közleményében a PC-verziót is megerősítette a Capcom, ámbár ők jóval később látják majd meg a napvilágot – hanem ami késik, az nem múlik.
Ugyanezt az örök igazságot szajkózhatják immáron a PlayStation 3 tulajdonosok, akik egész eddig szemernyi remény nélkül tekintgettek a nemzetközileg is elismert, Xbox 360-exkluzív jelzőt viselő Sine Morára, ami azonban nem is annyira Xbox 360-exkluzív, mint elsőre hittük. A Game Channel megkeresésére a fejlesztő Digital Reality-hez közel álló források megerősítették az alig egy nappal korábban lábra kelt szóbeszédet, miszerint a shoot ’em up a PlayStation 3 konzolokra is leszállási engedélyt kér. A többi már csak idő kérdése.
A Hét Blogja:
Újabb Hét Blogja plakettel gazdagodott Neurotic, aki már lassan azt sem fogja tudni, hova pakolja azokat. Ez alkalommal a Red Orchestra 2 ingyenes Steames hétvégéjére hívta fel jótékonyan a figyelmünket, s ehhez kimerítő áttekintőt is mellékelt azoknak, akik azt sem tudják, eszik-e vagy isszák a Tripwire srácok lövöldéjét. Köszönjük, Neurotic! Oh, és gratula a Hét Blogja címért 😉
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAlient rohadtul sajnálom hogy eltolták.🙁
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteSine Mora PS3 nekem a hónap híre. Nagyon várom!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteblack opsos kepfelirat keeeeszxd
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEz a MaxPayne 4 dvd most ez igaz?😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 hetedio3 acc feltörés elég durva😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 hetePerszeee, csússzon az Alien is… Hogyne…😖😖😖😖😖😖