Neverwinter Nights 2: Mysteries Of Westgate: Elkészült

2009. március 05.
2.0741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hamarosan érkezni fog a Neverwinter Nights 2-höz készült első igazi, úgynevezett Adventure Pack.

Az Ossian Studios által hegesztett kaland csomag csak és kizárólag digitális formában lesz elérhető az Atari Store-ról. Az expanziónak is nevezhető pakk mintegy 15 órás plusz játékidőt ígér az alapjáték mellé, és egyenesen a négy területre (Arena District, Harbor Loop, Undergate, Market Triangle) osztott Westgate városába fog invitálni minket. De természetesen ez még nem minden.

Három új társat is kapunk az új küldetések mellé, akik nagy segítségünkre lesznek a barangolásban, de közel 25 percnyi új zenét is komponált nekünk a fanatikusoknak már nagyon is ismerős David John. Emellett még négy vadonatúj kreatúra is felüti majd a fejét a játékban, ám ezekről még sajnos semmit sem tudni.

A játékmenet marad a már jól megszokott non-lineáris úton, a kaland csomag pedig kompatibilis lesz az alapjáték mellett az eddig érkezett Neverwinter Nights 2 kiegészítőkkel is. Pontos megjelenési dátumunk sajnos nincsen, de mivel már elkészült, akármelyik nap felütheti a fejét az Atari Store-on, tehát az elkövetkezendő napokban látogassátok serényen.
Neverwinter Nights 2-höz készült első igazi, úgynevezett Adventure Pack.'>
nincs még hozzászólás

Neverwinter Nights
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Xelosz profiljamarco profiljaBotyi profiljaKisember001 profilja