Fejlemények egyelőre nem történtek ezen a síkon, viszont hasonló helyzet alakult ki a Resident Evil 5 körül is, amely alkotás sem feltétlenül megvalósíthatatlan ezen a platformon.
Masachika Kawata a GamesTM-nek elmondta, hogy van még némi remény arra, hogy a sorban az ötödik Resident Evil felvonás átköltözzön Wii-re is, ehhez pedig remekül passzolna a negyedik epizódban bizonyított motor, amely a játékmenettel megbirkózna, de a kellő látványorgiát nem lennének képesek reprodukálni vele, így sokkal esélyesebb egy rail shooter verzió, mint például az Umbrella Chronicles, vagy a megjelenés előtt álló folytatás, a Darkside Chronicles. Ez utóbbi felvonás is nagyrészt már egy meglévő epizódot, nevezetesen a másodikat dolgozza fel, új szemszögből, új játékmenettel felruházva. Megerősítve ugyan nem lett, de a reményt életben tartják a Capcom-nál, ezáltal nem kizárt, hogy egy napon beköszön a kissé vegyes fogadtatásban részesített ötödik felvonás a kiotói sikerkonzolon, ha más formában is, mint azt korábban megismertük.