Minderről a cég főnöke, a fentebb már szóba hozott Kotick úr beszélt egy interjú során, ahol elárulta, hogy vállalatának profitját 70 százalékban (!) a nem konzolos címek hozzák. A nyilatkozatot kétféleképpen értelmezhetjük. Az egyik, hogy Kotick vagy a konzol-exkluzív címekről beszélt az imént, ám akkor a 30%-os profit magasnak tekinthető, ugyanis túl sok, kizárólag konzolokra érkező alkotással nem foglalkoznak. A másik eshetőség, hogy a multiplatform címekre értette a 70%-os eredményt, ami már hihető lenne, de akkor a PC is domináns szerepet kellene, hogy vállaljon – a World of Warcraft miatt ugyebár ez nem lehetetlen, de -, ebben az esetben viszont Bobby ellent mondd néhány olyan korábbi kijelentésének, amelyekben arról beszélt, hogy nem éri meg játékokat fejleszteni PC-re. Hogy mi az igazság a nyilatkozat mögött? Azt talán csak az égiek tudják, mindenesetre az Activision hamarosan óriásit fog zakózni, ugyanis egyre több játékos fordul el tőlük, és csak az emberi butaságnak köszönhető, hogy közel 4000 forintért még képesek eladni 5 multiplayer pályát, DLC név alatt.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Talán csak az olvasás tudományát nem ismerők nem vették észre az utóbbi időben, hogy az Activision falai között kezdd elszabadulni a Pokol. Az még rendben van, hogy az Infinity Ward-ot teljesen tönkretette a cég, ilyen megesik, azonban a Modern Warfare 2 két méregdrága pályacsomagja - amely papíron még sikeres is volt -, illetve Bobby Kotick azon pénzéhes nyilatkozata, miszerint havidíjat szedne a Call of Duty többjátékos módjáért, sokaknál kiverte a biztosítékot. Erre a mai napon mit hallunk? A konzolos címek csak 30 százalékát adják az Activision profitjának...
dns
15 éve, 6 hónapja és 4 heteLehet át kéne keresztelni őket Lackofvision-re😛
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteAz biztos, h arcra fognak esni… 🙂