Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Holnap világszerte elrajtolhat a Bioware legújabb alkotása, melyről már korábban olyan vélemények láttak napvilágot, hogy a Mass Effect és a Destiny kereszteződéséből született, azonban úgy tűnik, hogy ez sem volt elég a sikerhez. Bár korai lenne néhány külföldi újságíró véleménye alapján messzemenő következtetéseket levonni, azonban az első pontszámok alapján nem sikerült olyan jól az Anthem, mint ahogyan azt sokan várták, lévén a nyolcvan százalékot egyelőre még sehol nem érte el, így az átlaga valahol 65 százalék körül mozgolódik.
Bár a nagyobb magazinok tesztjei még hátravannak, azonban a sokat látott Gamespot hatosa, vagy a Destructioid hetese alapján nem sok jót remélünk, még ha ezek az értékek nem is annyira rosszak, csak éppen sokkal jobbakat vártunk.
Gamespot – 6
CGMagazine – 7
The Digital Fix – 7
Destructoid – 7
Flickering Myth – 5.5
JeuxActu [French] – 14/20
Leadergamer [Turkish] – 3/5
wickedsick
6 éve, 10 hónapja és 4 heteSajna a demó után várható volt 🙁 és basszus hat évig készült, ennyi idő alatt össze tudtak hozni egy God of Wart… annyi fetch quest van, annyira nem azt a feelinget hozta, mint amit eredetileg megszellőztettek basszus… valszeg ez is egy év múlva egy fantasztikusan jó játék lesz, mint ahogyan a Destiny-t meg a Divisiont is kipofozták, de az Anthemnek semmilyen kifogása nincs arra hogy miért követi el ugyanazokat a hibákat, amiket ezek a játékok évekkel ezelőtt.
marduk
6 éve, 10 hónapja és 4 heteAz értékelések nem borzalmasak annyira, de inkább ilyen tipikus középszerű játékra jellemző értékelést produkált. Hát igen, azért 6 évnyi fejlesztési idő az 6 évnyi fejlesztési idő. 😄 Annyi kb. egy TES rész, tehát elég rosszul mutat, hogy ennyi idejük volt, és ilyen középszerű kontentet produkáltak, azonban nem igazán látunk a fejlesztés mögé, és így nehéz megállapítani, hogy miért tartott a fejlesztés ennyi ideig. Lehet megvan az oka, de az is lehet, hogy túl nagy volt a hype körülötte, és többet vártak el, mint amit nyújtani akartak.
wickedsick
6 éve, 10 hónapja és 4 heteHát csak a BioWare-nek nem szabadott volna most középszerrel előrukkolnia, amikor mindenki szkeptikus volt. Sajna ők maguk lőtték be maguknak a hype-lécet túl magasra, olyan E3-as videót mutattak két éve, amit nem tudtak hozni, és olyan mértékben kell downgrade-elniük, ami szörnyű…
https😕/www.youtube.com/watch?v=nIT3aeaMgvs
marduk
6 éve, 10 hónapja és 4 heteNo Man’s Sky all over again. 😄 Ha keveset ígérnek, akkor az embereket nem fogja érdekelni, ha túl sokat, akkor meg csalódás. Nekem játékokkal szemben emiatt nincs speciális elvárásom mostanság. A puding próbája az evés, ahogy mondani szokták. 😄
eltohn
6 éve, 10 hónapja és 4 heteAz első pillanattól mondtam hogy szar lesz, nagy hype, nulla tartalom. EA.
imperator
6 éve, 10 hónapja és 4 heteEzek szerint a Bioware megint elszúrta, sajnálom őket, szomorú hogy főleg az Andromeda meg az EA miatt már jó előre lehúzták sokan, a pontok alapján pedig nem nagyon sikerült rájuk cáfolni.
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 4 heteAz a helyzet hogy már mindenki várna valami újat,valami mást..nem egy innen onnan összelopott looter shooter az álmunk..
Pláne nem downgrade-elve..
Bár nekem már megvolt a konzolom,azt mondtam
„hűh,mégha nem is egyedi,azért tök szép játékok fognak még érkezni rá”
Aztán jön egy „csak külső nézetes Destiny 2”..
Legalábbis szerintem szebbnek nem szebb..
Akkor inkább nyomom a Destiny 2-t,a 3 ig.. 🙂
warriorautobot
6 éve, 10 hónapja és 4 heteAz EA mostanában mindent elbasz… nem is tudom mikor volt utoljára olyan játék tőlük ami tetszett is.
Talán a Mirror’s Edge Catalyst ami szerintem jól sikerült, de az is már van vagy 2 éves játék.
totyak
6 éve, 10 hónapja és 4 heteHát igen, manapság, ami nem 80-90%-ot kap, azt már nem is tekinti senki játéknak. Inkább mindenki a saját szemével győződjön meg róla, hogy milyen játék lett.