Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár korábban úgy hittük, hogy egy MMO-ba bújtatott Need for Speed epizód minden korábbi társát felülmúlná a fanatikusok között, úgy tűnik, hogy az óriási robbanás elmaradt, hiába tette teljesen ingyenessé az Electronic Arts a programot, az a megjelenése óta még csak manapság érte el az egy milliós álomhatárt, természetesen felhasználóban számolva. Minderről maga az EA jelentett nekünk a minap, és az ünnepélyes alkalmat megkoronázta még néhány plusz leleplezéssel.
Ennek köszönhetően a cég hivatalosan is bejelentette, hogy a teljes érdektelenség elkerülése miatt a jövőben rengeteg aprósággal kívánják bővíteni a Need for Speed World világát, így tehát lesznek vadonatúj autók és száguldozásra alkalmas területek, kooperatív pursuit mód, de mélyebb testreszabhatóságot is ígértek az illetékesek, amik minden egyes fanatikus számára ingyenesen elérhetők lesznek, méghozzá korlátok nélkül. Ha tehát még mindig nem vetetted bele magad az online versenyzés világába, talán elérkezett a legjobb pillanat, ugyanis a jövőben biztosan támogatni fogják az illetékesek a programot.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 heteHát ja valamit csináljanak vele mert unalmas
shade
15 éve, 4 hónapja és 1 heteMillió? Csoda, egy rakás sz@r a játék.