A díszletek jelentősen szépültek, de a lényegük nem változott: most is az emberek és az idegen lények oldalán kapcsolódhatunk a háborúhoz. Az első kép egy marine szemszögéből mutatja az eseményeket. Az illető egy szabványos karabéllyal és egy csapattárssal próbál szembeszállni a szörnyekkel, amelyek közül az előtérben lévő kettő a Skulk (jellemzését megtalálhatjátok a kereső segítségével), míg a háttérben egy Lerk lófrál (tüskéket, és mérgező, területre ható spórafelhőket ereget). A második screenshoton egy Skulk szájából láthatjuk a terepet, egy félelmetes fogsort és egy fajtársunkat. Érdemes ehhez a látványhoz hozzászokni, ugyanis a Skulkot – az elődhöz hasonlóan – csak ilyen kameranézetből irányíthatjuk.
És akkor következzenek az infók, amelyeket Charlie Cleveland, a csapat alapítója osztott meg a nagyvilággal egy interjú keretében. A pályák nagyon nagy százaléka szűk, belső tereket, tipikus sci-fi környezetet fog megjeleníteni, ám a produktum megjelenése után készítenek olyan térképeket is, amelyek növényvilág közé kalauzolják el a gamereket. A játék természetesen támogatni fogja a dedikált szervereket, amely egyáltalán nem meglepő, de a Modern Warfare 2 esete óta muszáj külön megemlíteni. Terveznek alfa és béta tesztet is, előbbit a Special Edition változat előrendelői vehetik kezükbe, és várhatóan még nem fogja az összes feature-t tartalmazni, a bétába pedig az összes előrendelő becsatlakozhat. Számítanak a közösség kreativitására, igyekeznek támogatni a moddereket, térképszerkesztő programot adnak majd a játék mellé.
Az alfa változattal várhatóan 2010. elején készülnek el, először idén ősszel szerették volna kihozni, de több komplikációba is belefutottak a fejlesztés során, ezért nem voltak képesek tartani a kitűzött menetrendet. Az elsődleges platform a PC, de Linux, OS X és Xbox 360 támogatásra is számíthatunk.