Nálunk járt a Microsoft nagykövete

2008. május 20.
1.9821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
A srác nem kérdezett.
 

Elmondta a láthatóan jól begyakorolt mondókát és azonnal tűz alá vette a Microsoft-vezért, aki kétségbeesetten bújt fedezék mögé, majd onnan várta, hogy alábbhagyjon a tojászápor. A teremben ekkorra már közellenséggé vált figura eltávoltítása után Ballmer olcsó poénokkal leplezte zavarodottságát, majd ízelítőt adott visszafogottabb előadásmodorából. Másnap, azaz ma a vonatkozó külföldi oldalak is Ballmer budapesti útjáról harsogtak.

Steve Ballmer tipikusan az a figura, aki senkit sem hagy hidegen. Akárhogy is, tökéletesen alkalmas jelenség arra, hogy felhívja a figyelmet, talán ezért is jóideje ő az első számú showman a Microsoft-nál. A minap azért látogatott hozzánk, hogy a redmondi óriáscég nevében együttműködésről írjon alá hazai vállalkozókkal, illetve a magyar vezetéssel, hogy egy nagyszabású program keretében ilyen módon vegyenek részt a digitális tudás fejlesztésében, széleskörű elterjesztésében idehaza. Továbbá előadást tartott a Corvinus Egyetemen egy fórum keretein belül, mint meghívott előadó.

"Giv da mani bekk, rájt ná!!!"

Naná, hogy ez utóbbi miatt marad emlékezetes Ballmer kelet-európai turnéja. Olyannyira, hogy hirtelen megint fókuszba került a magyar főváros a külföldi híradásokban. Ha emlékezetünk nem csal, erre legutóbb talán a 2006-os őszi események óta nem igazán volt példa. Nos, ezúttal nem volt szükség a forró közhangulatra, csupán egy elszánt egyetemista fél perces partizánakciójára.

A tag állítólag már egy hónappal Ballmer érkezése előtte felhívta a figyelmet rá, mire is készül. A videófelvételek bejárták a hazai és a nemzetközi sajtót, így mindenki láthatta, amint tökéletlen angolságával rárivalt a "nagyemberre", majd esetlen mozdulattal három tojást küldött Ballmer felé. A "merénylő" azt kifogásolta, hogy a magyar állam egy közbeszerzési pályázat keretében milliárdokat költött a Microsoft rendszereire, holott ingyenesen használható szoftvereket is beszerezhettek volna. Akárhogy is, valószínű ő is az ördögöt látja Ballmer-ben, mint ahogyan sokan mások is, csak épp hangot is adott ezen véleményének.

Az előadás egészét tekintve egyébként Ballmer visszafogott volt, talán a közjátéknak is szerepe lehetett abban, hogy nem villantott semmit az igazi virtusból.

Hangzatos tervek

A Microsoft-guru útjának apropója egy nagyszabású nemzeti fejlesztési program kihirdetése volt, melyben a Microsoft is oroszlánrészt vállal. A TITAN Tréning-keretprogram lényege, hogy minnél több jól képzett informatikai szakember kerüljön a hazai gazdaság körforgásába. E tényező elengedhetetlennek látszik a nemzetgazdaság versenyképességének fenntartása végett, a nagyszabású tervek megvalósításában pedig egyaránt részt vesz az állami és a vállalati szféra.

Bajnai Gordon frissen kinevezett gazdasági miniszter kiemelte, hogy a modern információs eszközök használata elengedhetetlen, így már egészen fiatal kortól beépítik az alaptantervbe a számítástechnikát, legalábbis első szándék szerint ez a jelenlegi kormány célja. Ballmer a tervek ünnepélyes meghirdetésekor méltatta a TITAN programot, és hasonlóan érvelt, mint a miniszter a digitális tudás fontosságával kapcsolatban.

A most meghirdetésre került program január elsejétől lép a megvalósítás szakaszába, életrehívását elsőorban uniós pénzek lehívása teszi lehetővé.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljarDAVE profilja