Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az elmúlt napokban egyre-másra hallhattunk a PlayerUnknown's Battlegrounds sikereiről, így megtudtuk, hogy 4 millió példányban kelt már el a játék, és a rajongók 100 millió dollárt harácsoltak össze a készítőknek, ami kiemelkedően jó eredmény. Egy ekkora közösséggel a háttérben pedig az ember elvárja, hogy az alkotók odafigyeljenek a csalókra is, ez pedig a legfrissebb hírek szerint nem okoz gondot a fejlesztőknek, akik a Steam közösségével megosztották, hogy csak az elmúlt 3 hónap során már 25 ezer játékos repült a szerverekről csalás miatt.
A csapat elmondta továbbá, hogy nagy kihívást jelent számukra a csalók elleni harc, amihez aktiválták a BattlEye-t, melyet többek között a DayZ, a Rainbow Six Siege és az Ark: Survival Evolved is használ annak érdekében, hogy kevesebben tudjanak illegális eszközökkel előnyhöz jutni.
willthawheel
9 éve, 3 hete és 4 napjaEz a legkevesebb amit tehetnek.
nefaria
9 éve, 3 hete és 4 napjaNagyon helyes, rengeteg online játékot a szigor hiánya öl meg.
ronalddo
9 éve, 3 hete és 4 napjaJól is teszik. Most készülök belépni a világba. 🙂
rdave
9 éve, 3 hete és 4 napjaNéztem sok gameplayt mire megtudtam, hogy koreai játék… Lehetséges, hogy még landol nálam.(:
totyak
9 éve, 3 hete és 4 napjaÚgy sem tudják teljesen kiírtani, de legalább próbálkoznak. Vannak, akik csak mondják, hogy küzdenek a csalók ellen, de nincs látszatja.
warriorautobot
9 éve, 3 hete és 4 napjaLehetnek szigorúbbak is!
Senkinek nem hiányoznak a csalók.
szd22
9 éve, 3 hete és 3 napjapl : GTAV
totyak
9 éve, 3 hete és 3 napjaAzt pont nem öli meg, de nagyon zavaró benne a sok csaló.