Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google szoftveres fronton is számos hasznos terméket tett már le asztalunkra, melyek között talán az egyik legfontosabb a Google Maps, mely hazánkat is jól ismeri. A főként tájékozódásra és navigálásra használt alkalmazás képes kiváltani a korábban nagyon népszerű Google Earth programot is, hiszen van 3D-s funkciója. Egy nemrég közzétett közleményből megtudtuk, hogy a vállalat térképszoftverei egy új fejlesztési irányba mozdultak el.
Ezúttal ugyanis a 3D-s képek minőségét kezdi javítani a Google, melynek első lépésében a New York és San Francisco városában élők tekinthetik meg szebben a környezetüket. A következő hónapokban több amerikai város megkapja a nagyobb felbontást, később pedig világszinten is javulást tapasztalhatunk majd ezen a téren. Hozzánk persze talán csak néhány év múlva ér el a dolog, de mindenképpen jó az irány.
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaKÍváncsi vagyok, mikor jutunk el odáig, hogy akár egy GTA játékot is lehet majd rajta játszani.
tommy
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaElég komoly és szemmel látható a fejlődés! Eszméletlen, mire képes a Google egyik másik szolgáltatása! 😮
totyak
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaSzerintem itt annyi történik, hogy jobb kamerával nagyobb felbontású képre tudják cserélni a régieket. Mint egy játéknál a hd újrakiadás.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaAkkor végre mobil lévő műholdképek is kapnak frissítést .
exerent
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaEz így elég jól hangzik.Nagyon fejlődik a Google.
bbeennccee98
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaEz nagyon jól néz ki. 😄 Pár év múlva már a kutyaszart is Google maps-el fogják keresni a parkban. 😛