Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox One bejelentésével a Microsoft immáron hivatalosan is megkezdte felkészülését, illetve átállását az újgenerációra, ami esetünkben még nem jelenti azt, hogy a továbbra is kiváló eredményeket felvonultató Xbox 360-at a jövőben teljesen elhanyagolnák. Phil Spencer, avagy a Microsoft egyik vezetője a GameSpot magazinnak ugyanis nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy még mindig évek vannak a platformban, erről pedig magunk is meggyőződhetünk majd a kompánia E3-as konferenciáján, ahol Spencer szerint óriási bejelentésre készülnek az Xbox 360-nal kapcsolatban.
A vezér nem kívánt konkrét részletekbe bocsátkozni, és bár szívesen megosztotta volna velünk a részleteket, egyelőre még köti a titoktartás, de véleménye szerint komoly meglepetést okoznak majd bejelentésükkel az emberek számára. Vajon miről lehet szó? Videojátékokról? Új szolgáltatásokról? Netán valami egészen másról?
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaEnnek azért nagyon örülök.🙂
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaKíváncsi leszek arra a meglepetésre…😄
marco
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaTíví tíví szport szport tíví szport…
(aki követte az xbox one mémeket, érti😉)
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaRemélem arról fognak beszélni hogy olcsóbb lesz a live vagy hogy ingyenes…
marco
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaHehe…😄
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 napjaremélem megszünnek a sanyival együtt mert csak a szart adjak el…
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 napjaÉn is remélem fostalicskák. éljen a NINTENDO