Kiderült, hogy bár a CryEngine jelenleg talán a legjobban optimalizált motor, az AAA-kategóriás fejlesztőstúdiók mégsem csaptak le rá olyan nagy ütemben mint azt a cég várta. Ami megjelent ezzel a motorral, az viszont katasztrofális fejlesztési eredményeket mutat, példának okáért az XBOX ONE-ra megjelent Ryse-t hozza fel az elemzés. A játékot egyébként be sem tudták volna fejezni időre, ha nem vesznek fel rengeteg plusz munkaerőt.
Avni Yerli egyébként úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy nagyon gyorsan tőkeinjekcióra van szüksége a cégnek, egyébként több induló IP is veszélybe kerül. Nem csak tőkeinjekció került szóba, az elmúlt időszakban, hanem a cég eladása is, ahol a Wargaming merült fel potenciális vevőként. Ebben az esetben azonban nagy valószínűséggel a single player játékoknak búcsút is inthettnénk, hiszen a Wargaming f2p játékokban érdekelt és erős.
A Crytek jelenleg egyébként hatalmas, több mint 800 fős fejlesztői gárdával rendelkezik, ami a kudarcokon felül szintén rengeteg pénzt emészt fel. Akár ez is lehet a csődközeli állapot oka.
Probléma továbbá hogy a nagy tervekkel indult Warface egyelőre csak Oroszországban sikeres, a világ többi része nem fogadta úgy a játékot ahogy azt várták.
A pénz tehát folyik ki a cégből, be viszont nem csordogál megfelelő tempóban. Egy ekkora cégnél akár néhány hónap, vagy pár nem jól sikerült projekt hatalmas bukást tud okozni nagyon rövid időn belül.
A következő napokban valószínűleg megszólal a Ceytek is az ügyben, kíváncsian várjuk hogy valóban ekkora a baj, a Crytek csődbe megy?
totyak
11 éve, 6 hónapja és 4 heteKi gondolta volna, hogy ilyen nagy cégek mennek csődbe. A THQ-ról sem gondoltam volna.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 4 heteNa nemár!😮 Nem lesz több Crysis se?😮😮😮
zender
11 éve, 6 hónapja és 4 heteMióta elhagyták a PC-seket és konzolra is fejlesztenek, azóta szétaprózódtak. Kár értük de ha ez a sorsuk, legyen. Jöjjenek a modern stúdiók!
gokuvsvegita
11 éve, 6 hónapja és 4 heteRemélem nem megy csődbe.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 4 heteA Ryse szégyen. Nem csodálom hogy szarban vannak.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 4 heteCrysis 1 és 2.része forradalmi volt imádtam,Konami-ról se gondoltam volna hogy veszteséget produkál…De hiába minden én sz.ar játékokat nem leszek hajlando vásárolni,idióta ideg beteg multiplayer játékokra gondoltam.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 4 hetesajnalom ha megszünik Crysis 1 ota kedvencem .
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 4 heteEddigi összes játékukat megvettem.Maguknak köszönhetik,hogy nem adták ki a Ryse-t pc-re menjenek is csődbe!
kpal
11 éve, 6 hónapja és 4 heteAzóta se eset le az állam úgy mint Crysis 1 első videóit amikor kb félkész volt .
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 4 heteŐszintén? Elhagyták a PC-t és azóta egy jó játékuk nem volt. Meg is érdemlik.