Az egyik informátor elviekben már látta is ezt a bizonyos perifériát, prototípus stádiumban és állítja, sokkal pontosabb mozgásérzékelést tesz lehetővé, mint a csupasz WiiMote. Információink szerint az eszköz különféle színes ledekkel kommunikál az érzékelőegységgel, ami nem más lesz, mint egy kamera (esetleg PlayStation Eye, vegy egy újabb optikai egység, ezt nem konkretizálta az informátor), amely begyűjti a világító diódák pozícióit, azok szögét és elhelyezkedését használja fel a mozdulatok lekövetésére.
Másik két forrás is megerősítette a periféria létezését, ők állítólag konkrétan "ismerik" a Sony E3-ra vonatkozó terveit, és szerintük június elején, a los angeles-i játék show-n fogják bemutatni a nagyközönségnek. Ez lenne a másik hardverekkel kapcsolatos bejelentése a Sony-nak, a szintén pletyka stádiumban lévő, negyedik hardver revízió, a PlayStation Portable Go! mellett? John Koller korábban elkottyintotta, hogy a bejelentések nagy része a szoftveres szekciót fogja érinteni, amely egyben megerősíti azt, hogy hardveres újdonságokra is számítani lehet. Hogy ezek lennének-e azok? Kiderül a maga idejében.
rambo
16 éve, 8 hónapja és 3 heteNem lenne okos dolog – szerintem – egy mozgásérzékelős irányítót bevezetnie a Sony-nak. Most koncentráljanak minden erejükkel a „HC” gamer-ek kiszolgálására, nem kéne bevonniuk a casual réteget, főleg, hogy azt már megtette a Wii.