Mozgás közben a Shattered Horizon

2009. október 20.
2.6371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Futuremark fejlesztőcsapata valószínűleg megunta a számítógépeken használatos mérőprogramok készítését, hiszen úgy gondolták, elkészítenek a platform szerelmeseinek egy olyan többjátékos csatákra kiélezett FPS játékot, amilyenre még nem volt példa a műfajban.
 

Nagy szavak ezek egy tulajdonképpeni kezdő, ám mégis sokat látott gárdától, a srácok azonban úgy tűnik, hogy képesek lesznek beteljesíteni ígéreteiket, hiszen a zéró gravitáció, illetve a multiplayer FPS fogalmak a Shattered Horizon betöltése után végre valóban összekapcsolódnak.

A brigád ugyanis alapul vett egy konfliktust, mely szerint felrobban a Hold nevű égitest, darabjai pedig Föld körüli pályára állnak, szinte hermetikusan elzárva az utat az ott rekedt túlélők elől. Ezek az életben maradtak pedig jó emberi szokáshoz híven mi mást tennének, mint háborúznak, mert gravitáció nélkül az roppant vicces tud lenni. Ez pedig nagyon nagy igazság! Ha nem hinnéd el, csak tekintsd meg a mai napon befutott videót.

Hogy mit láthatsz benne? Nos, már-már hányingert keltő jeleneteket, hiszen a Shattered Horizon betöltése után - gravitáció nélkül ugye - lehetőségünk lesz a falon vagy éppen a plafonon mászkálni, olyan szögekből támadhatunk ellenfeleinkre, amilyeneket még mi magunk is nehezen képzelünk el, de a játékban mindez megtörténhet. Továbbá ne felejtsük el, hogy a kinézete is a helyén lesz, a játékmenet pedig adott, így könnyen lehet, hogy a Futuremark elsőre összehozta a szerencséjét. Ha kedvet kaptál hozzá, az alábbi videó segítségével könnyedén összebarátkozhatsz az alkotással. Íme:

#tv#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaBotyi profilja