Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jeff Kaplan, az Overwatch rendezője az IBTimes munkatársainak egy interjúban megerősítette, hogy bár a játékosok talán havonta is kibírnának egy-egy új hőst, azonban a következő harcos érkezésére biztosan nem mostanában kerülhet majd sor. Kaplan kiemelte, hogy ő határozottan tudja már, hogy ki lesz az Overwatch soron következő hőse, azonban mint mindegyik karakterükre korábban, úgy erre is nagyon hosszú fejlesztési szakasz vár, amivel már egészen jól állnak, de még rengeteg teszt szükséges ahhoz, hogy valakit beengedjenek egy olyan játékba, amelyben a karakterek közötti egyensúly ennyire fontos.
A rendező elmondta továbbá, hogy minden hőst egy agresszív tesztelési folyamatnak vetnek alá, amelyben alaposan tanulmányozzák a képességeit, valamint az ehhez kapcsolódó interakciókat más karakterekkel, hogy az egyensúly ne boruljon fel az ellenfelek között.
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 2 heteNem könnyű már beintegrálni egy új hőst hogy a játékosok ne utálják meg rögtön mert túl erős vagy gyenge, esetleg túlságosan sokan akarják elsőre használni.
golem
8 éve, 9 hónapja és 2 heteÍgy is elég sok van. 😄
marduk
8 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn épp az ellenkezőjét olvastam nem régiben, hogy hamarosan lehet számítani egy új hősre.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 2 heteLegjobban úgy lehetne tetsztelni az új karaktert, ha bedobnák a játékba és a játékosok visszajelzései alapján balanszolnák.