Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem kaptunk kifejezetten jó híreket a Halo-sorozat kapcsán, bár egyelőre a hivatalos részletek hiányoznak a képletből, azonban a BarhrobeCast Twitter-csatorna belsős részletekre hivatkozva közölt néhány érdekességet franchise jövőjéről. Ebből megtudtuk, hogy a közeli jövőben semmit sem tervez a Microsoft, lévén a Halo Infinite nem azt az eredményt hozta, amit elvártak, így jól meg is csappant utólag a 343 Industries fejlesztőinek a létszáma, akik jelenleg egyáltalán nem is fejlesztenek semmit.
A munka persze nem állt le teljesen, a forrás szerint két projekt formálódik a háttérben, az egyik egy PvP alapú megoldás, a másik pedig egy klasszikus, fővonalas Halo-játék, de egyelőre mindkettő csak tervezési fázisban van.
zender
1 éve, 6 hónapja és 1 napjaNafene pedig nagy fejőstehén.
patrik94
1 éve, 6 hónapja és 1 napjaNem is kell sok belőle, jön amikor jönnie kell, ennyi.
mobydick
1 éve, 6 hónapja és 1 napjaEz azért nem nagy tragédia.