Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Takashi Tokita, a Final Fantasy sorozat producere még korábban jelentette be, hogy a sorozat korai, számozott részei (az 1-től a 6-ig bezárólag) még az idén megjelennek mobil eszközökre. Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy a Final Fantasy VII, mely a rajongók szerint a sorozat legjobb része, miért nem jelenik meg Androidra és iOS-re?
Takashi Tokita most megválaszolta ezt a kérdést.
Elmondása szerint jelenleg nincs mód arra, hogy elkészítsék a hetedik részt, mivel ebben gátat szab a mobil eszközök helykorlátozása.
Anno az eredeti játék PlayStation 1-re jelent meg és már akkor 3 darab CD lemez kellett hozzá. Később mikor PC-re is elkészült az átirat az már 3 GB-nál is nagyobb volt.
A mobilos változat is több GB-t helyet foglalna el, ám ez nem lehetséges mivel az Apple megszabta, hogy 2 GB-nál nem lehet nagyobb egy iOS-es játék sem.
Ennek fényében jelenleg nincs remény arra, hogy elkészül a játék Android-os és iOS-es változata ám Tokita hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy sosem játszhatunk mobilunkon a Final Fantasy VII-el, csak várnunk kell néhány évet rá.
marco
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaBla-bla-bla.😄
rdave
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaAzért annyira nem az. 😄 Hiába az erősebb hardver, ha kevesebb a hely. Nintendo 64-nek is nagy hátrányt jelentett, mikor rossz adathordózott választottak, bukták az erősebb konzolt, mert nem tudtak grafikában versenyezni a helyhiány miatt. 😄 Anno az a bizonyos konzol emiatt bukta ezt a részt és így vándorolt PS-re. 😄 Persze mindent meg lehet oldani, de minek szenvedjenek vele, gyorsan fejlődnek ezek a vackok. 😄
marco
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaNyilván nem ugyanazzal a motorral kéne meghajtani a mobilos verziót. Kevesebb lib, másféle csomagok. Ha ugyanaz lenne a két kód, az igencsak meglepne.😉
rdave
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaLehet, ennyire én nem értek hozzá, nem tudom mennyit lehet spórolni ilyenekkel. 😄 Én csak a többi telefonos portból indultam ki, azok is hasonló méreteket foglalnak, mint a „nagygépes” verziók. De amit mondasz az úgy hangzik, mint amire a tökéletes választ megadtam volna az első kommentem végén, minek szenvedni vele, egyszerűbb várni. 😄
kpal
12 éve, 3 hónapja és 4 napjawp telora kell 😉
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaÉn nem igazán akarnék sose telefonon játszani. Most jelent meg pc-re a hd remake, akkor már inkább azzal játszanék.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaqauke 1,2,3 mobilon is jo , anno egy pc kellt hozza most mobilon barhol mehet 🙂
1000feri
12 éve, 3 hónapja és 3 napjanekem nem is hiányzik…
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 3 napjaMondjuk feloszthatnák 2 részre azt az egy játékot és akkor már megoldódott volnaa problem. :Đ Vagy mikor eljutsz e feléig egy másik programot letöltetne a játék veled és ezzel már meg is lenne a probléma oldva.
Vagy nem ilyen egyszerű? ._.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 napjaÚgy, mint ahogy bekéri a másik cd-t? 😄 Amúgy igen, így simán meg lehetne oldani. 😄
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 3 napjaJa, kb olyasmire gondolok. 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 napjaCsak simán szarni kéne az Apple-re és Androidra kiadni. Gondolom ott nincs ilyen korlátozás.