Hogy egészen pontosak legyünk, Miyamoto arról beszélt, hogy egy The Legend of Zelda játék Nintendo Wii U-s változata már az R&D fázisban van, ami a „research and development” rövidítése, és tulajdonképpen annyit jelent, hogy az alkotás már részben túljutott a tervezőasztalokon és egy ideje folynak a valódi programozási munkálatok is.

Érdekesség egyébiránt, hogy már a tavalyi E3 kiállításon bemutattak a japánok egy Wii U-s Zelda technikai demonstrációt, ám azóta sem hallhattunk róla semmi egyebet. Más lényeges információt a mindig szórakozott vezér még nem osztott meg velünk, de aligha fogják összecsapni és elhamarkodni a játékot, hiszen Zelda lassan már kis híján olyan a Nintendonak, mint maga Mario.