Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár sokan ferde szemmel néztek a Nintendóra, amikor kiderült, hogy Switch-re újra kiadják a Mario Kart 8-at, de mivel Wii U-n nem jutott el túl sok emberhez, így valahol érthető a japánok döntése. Hogy ezt elfogadtassák a rajongókkal is, most egy újabb trailert mutattak be a játékról, amelyben azt taglalják számunkra, hogy egészen pontosan milyen újdonságok is kerültek be a Mario Kart 8 Deluxe-ba, amely egy halom új karakter mellett számtalan finomhangolást is magával hozott a versenyjátékok kedvelőinek legnagyobb örömére.
Ha pontosabban is szeretnél számításba venni mindent, csak nézd meg az alábbi trailert, amely éppen erről szól, ha pedig a játékra fájna a fogad, ne feledd, hogy április 28-án, vagyis jövő pénteken már jön is Nintendo Switch-re.
nefaria
8 éve, 9 hónapja és 1 napjaNagyon tetszik! 🙂
totyak
8 éve, 9 hónapja és 1 napjaEz csak egy felújítás, akárhogy is próbálják nem annak feltűntetni. Még jó, hogy tettek bele pár új pályát, meg karaktert, gagyi lett volna egy az egyben ugyanazt kiadni, mint WiiU-ra. Nem is azzal van baj, hogy ez csak egy felújítás, Sony is, meg a Micro is ezzel tömi a konzoljait, csak nekik vannak ezek mellett új címeik is dögivel, Nintendo meg ezen a téren csehül áll.
vape
8 éve, 9 hónapja és 1 napjaHangulatos játék nagyon, biztos nagy élmény lesz Switchen!
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 20 órájaIgazad van!
A Nintendo már annyira rá van függve ezekre a címekre hogy nem is lehet észrevenni hogy lényegesen nagy változás jönne benne.
A Sony-nál meg legalább jól csináják, lásd a Ratchet & Clank és az új Crash.
markopolo
8 éve, 8 hónapja és 3 heteÚj crash??? 🙂 Mit szedsz? 1:1-ben ugyan az……. 😄
markopolo
8 éve, 8 hónapja és 3 heteEz maga a király ujászületése! Elörendelve!!!!!!!
warriorautobot
8 éve, 8 hónapja és 3 heteIgen igazad van!
Csak az a baj hogy a Mario Kart 8 és a Mario Kart 8 Deluxe között jó ha eltelt 2-3 év még a Crash Bandicoot és az N.sane Trilogy között kicsivel több idő telt el (nem akarok hülyeséget írni, de talán 1996 vagy 1997-ben jött ki a legelső az N.sane meg idén 2017).
És a MK8 és MK8D között én nem látok eget verő különbséget még a Crash és Crash között meg marha látványos! Ugyan ez volt a Ratchet esetében is (az eredeti kb. 2002-es az új meg 2016-os).
Értem én hogy nagy Nintendo fan vagy, de attól még nem mindenki akkora Nintendo fan mint te ezt tartsd észben! 🙂