Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár az Activision még nem szolgált hivatalos bejelentéssel, a világ jelentős hányada biztos információként kezeli, hogy idén ősszel a Treyarch kezei közül a Call of Duty: Black Ops második fejezete fog kicsusszanni, amihez a legfrissebb pletykák már egy megjelenési dátumot is közöltek. A felbujtó ezúttal egy spanyol internetes áruház, a Gamepur volt, akik hivatalos információkra hivatkozva úgy tudják, hogy idén novemberben, egészen pontosan november 12-én kerülhet majd a boltokba az alkotás.
Hogy a webáruház csak egy kis szenzáció miatt kürtölte-e szét az információkat, azt sajnos nem tudjuk, hiszen a kiadó természetesen több külföldi magazin megkeresésére sem reagált, ugyanakkor míg az első Black Ops is 2010 novemberében jelent meg, addig egyáltalán nem zárható ki, hogy a folytatás idén novemberben kerüljön fel a boltok polcaira. Kíváncsian várjuk, hogy a spanyolok ebben az esetben feltalálták-e azt a bizonyos viaszt, vagy ugyanolyan közönséges pletykával állunk-e szemben, mint korábban olyan sokszor.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteRemélem hogy igaz. Jó lenne🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 hetesiman lehet. addigra mar wiiu is lesz, remelem arra is csinaljak. nagyon erdekel az a konzol
braddock
13 éve, 10 hónapja és 3 heteEz abszolúlt elképzelhető!Legalábbis én nagyon várom!
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 3 heteCoD az olyan mint a november elsejei halottak napja. Minden évben van, és halál biztos. Az Activision egyház piros betüs ünnepe, több millió hívövel. Az idök végezetéig ünneplik, de még azon is túl. Nekem 83 éves koromba, CoD tokokból lesz a koporsóm. Cod-ból leszünk, CoD-dá leszünk. CoD elöttem, CoD utánam. Csak hogy mondjak még egy közhelyet. Mindörökké CoDmen!😄😛😉
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteRemelem igazad van gymtonic74
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 hetenekem is szinte az őszes rész ott virit a polcon de az mw3 ota nagyon unom