Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft mostanában egyre sűrűbben húzza meg a nadrágszíját. A Flight Simulator után most a Train Simulator projekt is veszélybe került, annak is a második része, tehát a közkedvelt vonat szimulátor nem biztos, hogy megér még egy folytatást. Bár ez a hír egyenlőre csak pletyka szintjén van jelen, a közelebbi információkig jó ha tisztában vagytok a dolgokkal, elkerülve a váratlan meglepetéseket. Térjünk is rá hírünk biztos tárgyára, a Games For Windows nagyfőnök menesztésére, ami egyenlőre indokolatlan húzás volt az informatikai óriáscég részéről.
Az úriember, név szerint Chris Early, már teljesen elérhetetlen a nyilvánosságnak, egyenlőre egyetlen interjút sem adott a nagyközönségnek. A bizonyíték a hír igazára egy automatikus válasz, mely Chris postaládájából érkezik a levelekre. Ebben az automatikus válaszban hősünk csak annyit említ, amennyi a lényeg, magyarán ő és a Microsoft újtai elváltak. A kérdés csak az, hogy miért pont ő? A hivatalos közleményekig nem mernénk még feltételezésekbe sem bocsájtkozni, így várjunk, a Microsoft biztosan előáll majd egy indoklással…
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetejó ez a játék😎
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 1 napja😎 király
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 hetehol a jték amit leakarnék tölteni?
marco
14 éve, 11 hónapja és 1 heteItt biztos nincs.🙂
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 3 hetemeik itt a vonatos szimuláció? 🙁
marco
14 éve, 4 hónapja és 3 heteA címben szereplő Train Simulator…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 hetemenő