Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azt már tudjuk egy ideje, hogy az Oddworld Inhabitants csapata a korábbi részek feldolgozásán felül nekilátott egy új Oddworld-játék munkálatainak is, azonban mostanáig erről még semmit sem láthattunk. A GDC 2019 alkalmából azonban a csapat most elhozta nekünk az első kedvcsinálót, aminek részeként bár egyelőre csak egy cinematic trailer részeként, de végre szemügyre vehetjük a kérdéses klasszikus sajátosságait, amihez majd unortodox karakterek, sötét humor, a játékmenet terén pedig az akciók és az ügyességi platformerek jótékony keveredését köszönthetjük benne.
Ez utóbbi egyelőre még ugyan rejtve maradt, de mivel éppen a GDC 2019 megy, ezért az első trailert további mozgóképeken boncolgatták tovább a készítők, akik sajnos egyelőre még azt sem tudták megmondani, hogy mikor számíthatunk az Oddworld: Soulstorm érkezésére.
direktor
6 éve, 10 hónapja és 4 napjaÉn ezt már most imádom! 🙂
muki
6 éve, 10 hónapja és 4 napjaNagyon bejövős!
totyak
6 éve, 10 hónapja és 4 napjaMár nem is emlékszem hány éve, hogy utoljára Oddworld-del játszottam. Ez a kis videó nagyon tetszett.