Cary Sherman, a RIAA elnöke világosan fogalmaz az üggyel kapcsolatban: „az Internet 2 biztonságos fájlcserélő mennyország volt, az a célunk, hogy eloszlassuk ezt a tévhitet”. A jelek szerint valóban a mindenhol érezhető jelenlét a RIAA célja, mivel először ugyan csupán 25 diákot perelnek, a vádlottak 18 különböző egyetem hallgatói, így igen komoly figyelmeztető hatással lehet a jogi eljárás. A szövetség a már bevált eljárást követi, 25 ismeretlen elkövető ellen indít eljárást, és a kezdeti bizonyítékok bemutatása után kérelmezi a bíróságnál az egyetemek kötelezését az adatszolgáltatásra, további bizonyítékok begyűjtése céljából, majd ezután nevesíti a vádlottakat.