„Ez is egy olyan nap… amikor Jack Bauer ügynök 24 órányi folyamatos akcióval, tűzharccal, autós üldözéssel és kihallgatással néz szembe, mert egy terrorista fenyegetés újra ezrek életét sodorja veszélybe…”

2001-ben a Fox Network egy rendkívül újszerű, merész televíziós sorozatot indított el, 24 címen. A széria nevét a „valós idejű” cselekményről kapta, mely Jack Bauer kormányügynök (Kiefer Sutherland) és a CTU-nál (Counter Terrorist Unit) dolgozó kollégái egy napját mutatja be. A sorozatok egy-egy epizódja az ügynök és a terroristák harcának egy óráját fedik le.
A széria emellett pedig látványában is műfajt teremtett: osztottképernyős, kézikamerás megoldásaival élethűbbé teszi az alkotást. A 24 sikerét számos elismerés – köztük az Emmy díjak, illetve a 2004-es Golden Globe díj – koronázta meg.

A Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) és Fox Network együttműködésével létrehozott játék, a 24: the Game, Bauer ügynök egy új, még izgalmasabb napját mutatja be.

A történet
A 24: the Game eseményei a második évad után hat hónappal és két és fél évvel a harmadik évad előtt játszódnak, így mondhatni, hogy Jack Bauer újabb 24 órája több mint egy egyszerű játék.
Mialatt David Palmer, az Egyesült Államok első afro-amerikai elnöke az ellene elkövetett merénylet-kísérletből épül fel, az alelnök, a hadsereg új vezetője, – a terrorista csoportok új célpontjává vált. Jacknek és kis csapatának újra ártatlanok ezreit kell megvédenie. A terrorista hálózattal versenyt futva meg kell fejteniük a tervezett merénylet igazi célját, mialatt annyi embert, köztük a nemzet vezetőit, kell megóvniuk, amennyit csak lehetséges.

24: the Game
A játék 24 órája során Bauer ügynök bőrébe bújva, több mint 100, változatos küldetés során próbálhatjuk ki képességeinket.
A játék eseményei, a sorozathoz hasonlóan valós időben játszódnak, folyamatosan bontva ki a történet szálait. A játék története és forgatókönyve a 24 című sorozat alkotóival, többek között Joel Surnow-val és Robert Corchorannal együttműködve jött létre.
A játék további érdekességei a sorozat operatőrével közösen létrehozott csúcsminőségű összekötő képsorok, a karakterek mimikájának létrehozásához használt egyedi animációs rendszer és a Havok fizikai motor. A játék küldetései között nincs töltési idő, még a karakterváltások között sem.
Az érdekfeszítő történetnek, az egyedi játékvezérlésnek és játékmódoknak, valamint az élethű grafikának köszönhetően a 24: The Game új szintre emeli a televízió és a videojátékok közti együttműködést.

A tökéletes „24” élmény
Az idő szorításában – a játékosok átélhetik ugyanazt az intenzív érzést, mely annyi nézőt vonzott a képernyő elé.
Kettős játékok, kibogozhatatlan szálak – kémek, árulók, több szálon futó fordulatos cselekmény
Egyedi képi világ – a játékban visszaköszönnek a sorozatból már ismert képi elemek, mint a ketyegő óra, az osztott képernyőn
Ismerős arcok – a sorozat szereplői, nemcsak hangjukat, hanem karakterüket is kölcsönözték a játék elkészítéséhez
Egyedi hangzás – a 24: the Game zenei betéteit Sean Callery, a sorozat díjnyertes zeneszerzője komponálta
Hazai pályán – az első teljes magyar feliratos akció-kalandjáték PlayStation2-re

A 24: the Game 2006. március 15-étől kapható a hazai forgalmazóknál, kizárólag PlayStation 2-n.

Kapcsolódó linkek:
24: The game official site