A Microsoft október 22-én New Yorkban jelentette be új operációs rendszerének globális bevezetését. A Windows 7 világos alapelvet követ: egyszerűsíti a felhasználó számára a PC-s feladatok elvégzését. Korszerűsített felhasználói felülettel rendelkezik, új szolgáltatásokkal könnyíti a mindennapi műveleteket, telepítése után az asztali és a hordozható számítógépek a korábbinál nagyobb sebességgel, gazdagabb funkcionalitással, ugyanakkor energiatakarékosabban működtethetők.
„Soha nem érezhették olyan jól magukat a PC-k, mint most, a Windows 7-tel” – mondta Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. – „Az új operációs rendszerrel olyan lehetőségek nyílnak meg a felhasználók előtt, amilyenekre eddig nem volt példa, s ezeket eddig soha nem tapasztalt rugalmassággal vehetik használatba. A Windows 7-tel a szó szoros értelmében személyi lesz a számítógép: mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb PC-t. A Windows közössége is sikeresen vizsgázott, hiszen a Microsoft csak felhasználóival, partnereivel és a független fejlesztőkkel közösen tudta megalkotni ezt az operációs rendszert” – tette hozzá Drajkó. – „Hálásak vagyunk az értékes hozzájárulásért, amely a világ minden tájáról érkezett, s amelyek révén valóban közös projektté vált a Windows 7.”
A Windows 7 fejlesztése kezdettől fogva együttműködésre épült. A Microsoft mérnökei és fejlesztői az ügyfelekkel és a partnerekkel közösen dolgoztak az egyszerűbb PC-ről alkotott jövőképet megvalósító operációs rendszeren.
„A kezdeti értékesítési adataink a Windows 7 sikerét vetítik előre. A Microsoft új operációs rendszerének megjelenésekor, október 22-én 0 órától 1 óráig a Saturn budai áruházában rendkívüli nyitva tartás keretében kezdtük árusítani a Windows 7-et, egyetlen óra alatt többszáz darabot értékesítettünk belőle. A vásárlói jelzések alapján látszik, hogy jóval nagyobb a kereslet erre a termékre, mint a korábbi verzióra. Arra számítunk, hogy a szoftver felhasználóbarát jellege, gyorsasága és egyszerűsége miatt a későbbiekben is népszerű lesz a vásárlók körében. Törekszünk arra, hogy az általunk kínált hordozható és asztali számítógépek közül minél több legyen a Windows 7-et tartalmazó gép.” – foglalta össze az első értékesítési tapasztalatokat, és az azok alapján kirajzolható jövőképet Balogh Péter, az egyik elektronikai áruházlánc koncepciómenedzsere.
„A HP mint a legnagyobb személyi számítógép gyártó és a Microsoft stratégiai partnere is reményekkel teli várakozással tekint a Windows 7 megjelenésére, mivel a hardver csak egy megbízható, gyors, és könnyen kezelhető szoftver futtatásával nyújthat komplett felhasználói élményt. Az új Windows iránt a fogyasztói piac egyértelmű pozitív visszajelzésén túl, a lényegesen lassabban reagáló üzleti szegmensben is jelentős érdeklődést tapasztalunk, ami reményeink szerint növelni fogja az év végi üzleti lehetőségeinket a hazai piacon is.” – mondta Takáts Kristóf, a HP Magyarország vezérigazgató-helyettese, a PC üzletág igazgatója.
Az új rendszerről hamarosan átfogó tesztet olvashattok a Game Channelen.
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 heteEhh, Vista után kíváncsi vagyok…😖
skyman
16 éve, 2 hónapja és 2 heteÉs mennyibe került egy egy darab? mert ugy halottam h a windows 7 olcsobb lesz mint az xp meg a vista.
szita2
16 éve, 2 hónapja és 2 heteA vista után csak jobbat lehet csinálni, tényleg gondolkodom rajta hogy kipróbálom.
dorcika
16 éve, 2 hónapja és 2 heteErre kíváncsi vagyok, lehet, hogy kipróbálom.
tibit
16 éve, 2 hónapja és 2 heteÉn megvárom majd a Service Pack 20-at, csak ezután mehet fel a gépemre!
marco
16 éve, 2 hónapja és 2 heteHehehehe, ez jó!😄
marduk
16 éve, 1 hónapja és 3 heteHát ezt megfogom nézni 😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 hetesziasztok mi a neve eneg a windows és hol leöltwn köszi anag aki meg írja
doublew
13 éve, 9 hónapja és 4 heteEz a Windows 7🙂Torrent vagy warez oldalon biztos megtalálod!
marco
13 éve, 9 hónapja és 4 heteVagy inkább valamelyik boltban…😖
shade
13 éve, 9 hónapja és 4 heteDe nincs az a hülye aki megveszi. 😄 (ha te megvetted akkor bocs xD)
marco
13 éve, 9 hónapja és 4 heteÉn nem csak Windowsért, de egyetlen operációs rendszerért soha nem adnék pénzt, abszolút Linux párti vagyok.
De ettől függetlenül ne ajánlgasson senki torrentet itt…
Aki meg úgy gondolja hogy természetes lewarezolni egy operációs rendszert, amit meg kéne venni, annak gratulálni tudok csak.
Ez nem természetes dolog, hanem bűncselekmény. Akinek nincs rá pénze, ne használja.
doublew
13 éve, 9 hónapja és 4 heteNem azt kérdezte hogy hol lehet megvenni🙂Akkor én is azt irtam volna😉
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 hetePfff szép hozzáállás…😖
doublew
13 éve, 9 hónapja és 4 heteElnézést… Töröld akkor a kommentom.
doublew
13 éve, 9 hónapja és 4 heteEz nem szép hozzáállás hanem válaszoltam egy kérdésre… Máskor olvasd többet.
marco
13 éve, 9 hónapja és 4 heteEbben igazad van, de akkor inkább küldd el melegebb éghajlatra pls. Teli van a tököm a sok rohadt rablóval. Ezek miatt tart ott a piac egy része, ahol.
Félreértés ne essék, nem vagyok szent, és nem is a MS-t védem, van mit a tejbe aprítaniuk, de ez a warez egyszerű lopás. Akinek nincs pénze valamire, az ne használja. Telefont sem loptok, meg gatyát sem. Remélem legalábbis.
doublew
13 éve, 9 hónapja és 4 heteÉrtem!majd máskor igy cselekszem,de nekem ne magyarázon valaki hogy szép hozzáállás mikor ovlasni sem tud… Honnan tudja milyen az én hozzáállásom?Én csak válaszoltam a kérdésre és szerintem abból még nem az jön le hogy én is warezolok. Engem meg az ilyenek idegesitenek.
marco
13 éve, 9 hónapja és 4 heteNem törlöm, mert válaszoltál egy olyan kérdésre, amikből naponta legalább 100 jön, csak vagy be sem engedi a rendszer, vagy töröljük őket azonnal, így nem is látjátok. De erre már válaszoltál.🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjahogy tudom megcsinálni ezt a képen látható (fekete) windows 7-et
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaSzerintem alapból sehogy, csak valami kiegészítő progival.
doublew
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaJobb klikk személyre szabás. Szerintem ott meglehet úgy csinálni. A minialkalmazásokat meg csak a tálcára huzod.
doublew
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaHasonlót tud csinálni program nélkül is szerintem🙂