Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még a PC-s premier előtt, de konzolokra már megérkezett a Doublesix fejlesztésében készült All Zombies Must Die! című alkotás, a mai nappal bezárólag ugyanis mindkét kurrens HD konzolra megjelenhetett a játék. Hogy egészen pontosak legyünk, a PlayStation Network kínálatában már tegnap óta, Xbox Live-on azonban mától lehet elérni az eszement lövöldét, amelyben a főszerepet természetesen ezúttal sem a csacsogó cseresznyeszín csacsik, hanem a zendülő zabagép zombik játsszák majd.
A játék platformtól függően 10 dollárba vagy 800 MS pontba fog fájni azoknak, akik szemet vetnek rá, azonban garantáltan minden pénzt megér azon fanatikusoknak, akik szeretik az élőhalottas koncepciót, illetőleg a kooperatív játékmódot, az All Zombies Must Die! betöltését követően ugyanis mindkettőből kijut majd nekünk, zombikból rengeteg, co-op lehetőségből pedig négy játékost támogató fajta. A játék a jövőben – és várhatóan csak jövőre – PC-re is megjelenik, méghozzá kizárólag a Steamen, erről azonban jelenleg még semmiféle konkrétumot nem közöltek velünk az illetékesek.
vendeg
14 éve, 3 hete és 12 órájaEz az Orcs must die folytatása?
vendeg
14 éve, 3 hete és 12 órájanyilvan…