Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A State of Decay 2: Juggernaut Edition egyaránt szól újoncoknak és veterán rajongóknak is, mivelhogy a fejlesztők úgy álmodták újra az alkotást, hogy az mind a két réteget alaposan kiszolgálja élmény szinten. A szóban forgó kiadvány megjelent már PC-re és Xbox One-ra is, ezáltal pedig egy sor újdonságot kapunk az alap variánshoz mérten: felújított, újrakevert grafikával, új tutorial szekcióval, egy új nyílt világú pályával, valamint korábban még sosem látott nehézfegyverekkel áll elő - utóbbit természetesen a zombik kaszabolására használhatjuk.
A megjelenés örömére kaptunk egy launch trailert, amivel megpróbálhatunk ráhangolódni az Undead Labs és a Microsoft közös gyermekére, és ha ez megtörtént, akkor irány valamelyik platorm, ahol elérhető a szoftver!
mordorer
6 éve, 4 hónapja és 1 heteMondjuk ezt a grafikát nem volt nehéz felturbózni. 😄 Iszonyatos volt.
direktor
6 éve, 4 hónapja és 1 heteAz unalmas, vontatott játékmeneten úgyse faragtak, gondolom….
vape
6 éve, 4 hónapja és 1 heteNem lett túl meggyőző…
tommy
6 éve, 4 hónapja és 1 heteEz ugyanolyan szar mint volt. xD
muki
6 éve, 4 hónapja és 1 heteAnnak idején is nagyon gyenge volt, nem értem ezt az újrakiadást.