Kiderült ugyanis, hogy már előrendelhető állapotban is megtalálható az alkotás, amely rögtön két formában kísérti a fanatikusokat. Az egyik a standard verzió, amely 25 dollárba kerül, és semmilyen extrát nem tartalmaz, míg a másik a gyűjtői kiadás, amely plusz 5 amerikai dollárral drágább, de több bónuszt is felvonultat, többek között egy brutális fegyvert, amivel könnyű lesz az XP szerzés. A mögöttesek megszabták továbbá a játék havidíját is, ami 9 dolláros, elég korrektnek mondható árazást kapott.

A Kalicanthus Entertainment továbbá megerősítette, hogy nagyjából három hónappal a megjelenést követően már érkezik is a Craft of Gods első kiegészítője, hiszen szeretnének komoly támogatottságot biztosítani a programnak a jövőben. A május 27-én esedékes megjelenés előtt ugyanakkor még két nyílt béta teszt is megrendezésre kerül, amelyek fontosak ahhoz, hogy eldöntsük végső vásárlási szándékunkat. Ezekre egészen pontosan április 29-én, valamint május 20-án kerül sor.