Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PC-exkluzív alkotások utolsó mentsvárát a stratégiai játékok védik, és közülük is az egyik legnagyobb király a Sid Meier nevével fémjelzett Civilization széria. A negyedik epizód közel 3 évvel ezelőtt jelent meg az üzletek polcain, éppen ezért senkit sem lepett meg igazán, amikor pár hónappal ezelőtt a 2K Games bejelentette, hogy hamarosan kezeink közé kaparinthatjuk a Civilization V-öt. A fejlesztői pozícióban továbbra is a Firaxis Games tévelyeg, a stílus pedig ismételten a megszokott és megszeretett körökre osztott metódust követi.
A kiadó – az idei trendnek eleget téve – nem várta meg a jövő héten rajtoló E3-at, hanem már most elárulta a program végleges megjelenési időpontját. Persze a játékiparban a dátumok nincsenek kőbe vésve, éppen ezért akár még csúszhat is a produktum, ám a jelenlegi állás szerint Észak-Amerikában szeptember 21-én, míg Európában a szokásos 3 napos csúszással, szeptember 24-én, juthatunk hozzá a Firaxis gyöngyszeméhez. Az alkotás kizárólag PC-re érkezik, és a Valve Steamworks csomagját használja majd DRM-ként, valamint a multiplayer rész, a frissítések és az achievmentek kezelésére.
shade
16 éve, 1 hónapja és 2 heteEzel a játékkal nagyon faxa 3d-s domborzati térképet lehetne csinálni. 😄
dns
16 éve, 1 hónapja és 2 heteNa ja, adhatnának hozzá map generátort😉
#dolt#Éljen a Civilization, minden PC játékok atyja!#dolt_vege#
mmartina
16 éve, 1 hónapja és 2 heteHogy is mondjam? Jó lesz szerintem 🙂
dorcika
16 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem is. 🙂