Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Folytatódik az Activision és az Infinity Ward harca, azonban a történet most érdekes fordulatot vett. A fejlesztőcsapat mintegy 38 munkatársát tömörítő csoport (Infinity Ward Employee Group) ugyanis bíróságon támadta meg az Activisiont, akik szerintük megszegték a kaliforniai munkáltatói törvényeket, és mintegy túszként tartották maguk mellett a brigád munkatársait, mert visszafogták járandóságaikat. Utóbbiról már korábban is hallhattunk, tehát egyáltalán nem meglepő az Activision diktatórikus módszere, amivel kapcsolatban ők természetesen mindent tagadnak.
Az eset kapcsán a cég ugyanis kiadott egy nyilatkozatot, amiben egyértelműen közlik, hogy a dolgok korántsem úgy állnak, ahogyan azt a csoport állítja. Az Infinity Ward Employee Group követelései között ugyanakkor a több száz milliós juttatások kifizetése, és a franchise jövőbeni hasznából származó bevételek egy része is megtalálható, tehát a tét nem kicsi, ebből is látszik, hogy a pereskedés az IW részéről nem alaptalan, ekkora összegekkel ugyanis nem lehet viccelődni. Várjuk a történet további alakulását, ugyanis érdekes fordulat ez a két brigád közötti marakodásban.
lilith
15 éve, 8 hónapja és 3 heteEgyre „jobb” lesz ez a harc, mi lesz még itt? 🙂
marco
15 éve, 8 hónapja és 3 heteLehetne mondjuk tettlegesség, az még nem volt…😉
maniac
15 éve, 8 hónapja és 3 heteHolnapi hírünk: „Téglával törte be az Infinity Ward egyik munkatársa az Activision irodájának ablakát”
Holnapután: „Harckocsival ment be az Activision az Infinity Ward irodájának zárt ajtaján”
MUHAHA