Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy újabb koncepciós rajzzal lepett meg minket Michel Ancel a Beyond Good & Evil 2 kapcsán, aminek az érdekessége nem is annyira maga a kép, sokkal inkább az alá írott szöveg. Michel ugyanis bár még konkrét megnevezés nélkül, ellenben azt közölte a rajongókkal, hogy maradjanak türelmesek, mert a játék már pre-produkciós fázisban van, amit bár 13 évvel az első rész megjelenését követően azt hittünk már régen kinőtt a projekt, de most úgy tűnik, hogy teljesen elölről kezdhették a fejlesztési munkálatokat.
A képek alapján ugyanis szemernyi kétségünk se legyen afelől, hogy Michel Ancel a Beyond Good & Evil 2-ről beszélt nekünk, illetve erről a játékról hozta nyilvánosságra immáron a harmadik koncepciós rajzot is. Nehéz türelmesnek maradnunk egy ilyen bejelentés után!
zender
9 éve, 3 hónapja és 2 heteÓ igen! 🙂
totyak
9 éve, 3 hónapja és 2 heteMi a pre-produkciós fázis? Még nagyon az elején vannak? Mindegy is, örülök, hogy végre életjelet ad magáról.