Megérkeztek az első Max Payne 3 értékelések

2012. május 15.
1.6121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Igencsak úgy tűnik, hogy a Rockstar képtelen hibázni, hiszen bár annak idején a Max Payne 3 bejelentésekor a sorozat rajongói igencsak komoly zendülést hajtottak végre a játék milyensége okán, a megjelenéshez közeledvén úgy tűnik, hogy mind alaptalan volt, az első hivatalos értékelések szerint ugyanis a játék jól szerepelt a kritikusok előtt.
 

A befutott pontszámok alapján ugyanis jelenleg átlagosan 90 százalékon áll a Max Payne 3, ami igencsak korrektnek nevezhető eredmény.

A játék ugyanakkor elég széles skálán kapott pontszámokat, hiszen míg a GamesRadar a kiadható legnagyobb értékeléssel díjazta az alkotást, addig a GameTrailers például csak 7,6-ot, az Edge pedig csak egy hetest adott rá.

A legtöbb magazin azonban kilenc, vagy kilenc körüli értékeléssel látta el a programot, amely a tengerentúlon még ma, itt az öreg kontinensen pedig pénteken fog megjelenni konzolokra, a PC-s verziókat pedig június 1-jére várjuk.

Polygon - 9
GamesRadar - 10
Videogamer - 8
X360a - 93
GameTrailers - 7.6
GameReactor - 9
IGN - 9
G4 - 5/5
CVG - 8
The Guardian - 5/5
The Telegraph - 4.5/5
Strategy Informer - 9
IncGamers - 9
OPM UK - 8
Game Informer - 9.25
Edge - 7
TheSixthAxis - 9
Max Payne 3 bejelentésekor a sorozat rajongói igencsak komoly zendülést hajtottak végre a játék milyensége okán, a megjelenéshez közeledvén úgy tűnik, hogy mind alaptalan volt, az első hivatalos értékelések szerint ugyanis a játék jól szerepelt a kritikusok előtt.'>
5 hozzászólás

DoubleW

14 éve, 2 hónapja és 23 napja

Szép pontokat kapott! Az EDGE-t én sem értem... Amit eddig láttam nálam én 8-9 pontra értékelném a játékot.

válasz erre

jezzahun

14 éve, 2 hónapja és 23 napja

EDGE 7 PONT? ezek mit uzsonnáztak? tiszta bolond banda aki 8 alatt adott neki pontot!

válasz erre

Braddock

14 éve, 2 hónapja és 23 napja

Várhatóak voltak a magas pontszámok!Ebben semmi meglepő nincs!

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
nem rossz pontokm az tény, bár nehezen hiszem el a macimális pontokat.
Én egyik játéknál sem tudok elképzelni max pontot aza helyzet...mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 23 napja

nem rossz pontokm az tény, bár nehezen hiszem el a macimális pontokat.

válasz erre
Max Payne 3
12.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profilja