Az EVGA Precision X 3.0.2 legszembetűnőbb újítása a frissen kidolgozott, „EVGA Classified” névre keresztelt skin, de a motorháztető alatt további, komolyabb funkciókra is bukkanhatunk. A lecsatlakoztatott hardver-monitor ablakának menüjéből immár elérhető az „always on top” opció is, aminek deaktiválása után a panel kis méretben már a tálcára tehető.
Szintén az újdonságok frontján köszönthetjük még, hogy az alkalmazás aktuális változata már támogatja a hardver státuszának naplózását, amit RivaTuner Hardware Monitoring formátumban el is lehet menteni. A lementett naplót bármilyen text-editorral meg lehet nézni, de a fájl a RivaTuner HML alkalmazásával grafikusan is megtekinthető.
Az alkalmazásban megadható „target framerate” értékét a fejlesztők 120 FPS-re emelték, míg a GPU szekciónál megjelenített grafikus processzor neve már tíz karakterrel hosszabb lehet. Az eddig mellékelt EVGA EVTune helyét átvette a teljesen friss fejlesztésű EVGA VoltageTuner, emellett új alkalmazásként jelent meg az EVGA Bridge is.
A ventilátorok panelje új opcióval gazdagodott, aminek köszönhetően a program lényegesen jobb kompatibilitással képes kezelni a videokártyák hűtőrendszereit, de a fejlesztők az előző verzió skin engine hibáját is kijavították.
A program jelenlegi kiadása angol, holland, francia, japán, koreai, lengyel és orosz nyelvtámogatással rendelkezik. Az EVGA Precision X legfrissebb 3.0.2-es kiadása már letölthető az alábbi linkre kattintva. A program letöltéséhez meg kell adnunk az EVGA accountunkat, vagy ha esetleg ilyennel nem rendelkeznénk, akkor előbb létre kell hozni egyet.
Az EVGA Precision X 3.0.2 letöltése.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteZsír. Szedem.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteSose húztam a kártyámat. Megy ahogy megy aztán annyi…