Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A foobar2000 fejlesztőcsapata az elmúlt napokban bejelentette, hogy elkészült a népszerű multimédiás alkalmazásuknak legfrissebb, 1.2.1-es verziószámmal jelölt stabil kiadása, amit már természetesen mindenki számára elérhetővé is tettek. Aki esetleg nem ismerné, a foobar2000 egy a Microsoft Windows operációs rendszerek alá írt zenelejátszó, ami fejlett szolgáltatásaival, könnyű testreszabhatóságával, valamint egyszerű kezelhetőségével tűnik ki a rivális programok közül, és az már szinte csak hab a tortán, hogy mindezek mellett teljesen ingyenesen használható.
A most ránk köszönő végleges kiadás túlnyomórészt hibajavítások eredményeként született meg, de a motorháztető alatt azért kisebb-nagyobb újdonságokra is bukkanhatunk. A kimeneti eszközök lejátszás közbeni váltásánál felbukkanó rendellenességet, valamint a Vorbis fájloknál előforduló dekódolási bugot a fejlesztőcsapat sikeresen felszámolta, de emellett még többek között az MSVCR100.DLL állománnyal összefüggő hiba is már meg lett szüntetve.
Az új végleges kiadás már gördülékenyebb működést, valamint továbbcsiszolt kompatibilitást kínál az AIFF állományokhoz. A foobar2000 most elkészült 1.2.1-es végleges verziója már letölthető az alábbi linkre kattintva.
dorcika
13 éve, 4 napja és 11 órájaAIMP a best! 🙂
rdave
13 éve, 4 napja és 11 órájaÉn JetAudio-ra esküszöm! 🙂
marduk
13 éve, 4 napja és 11 órájaÉn nem esküdözök semmire, és ez jónak tűnik! 😄
rdave
13 éve, 4 napja és 11 órájaAzért már én is felraktam… 😄 Most ez szól, nem rossz. 🙂
raiden
13 éve, 4 napja és 11 órájaAIMP 🙂
red
13 éve, 4 napja és 11 órájaAzt mondják bitang jól megírt cucc (am a WinAmp egyik volt főszakija csinálja), de vindóz alatt szintén AiMP. 🙂
dorcika
13 éve, 4 napja és 11 órájaMi nyertünk 😄
rdave
13 éve, 4 napja és 10 órájaHát ez megtetszett, mivel fél órája állítgatom és már van benne 51 perc lejátszás. 😄
Egy valami hiányzik, mégpedig az, hogy kiírja valahol a szám címét, amit elkezd. Valakinek van erre tippje?
neurotic
13 éve, 4 napja és 10 órájaÉn már nagyon régóta használom ezt a progit és tényleg nagyon jó. Egyszerűen kezelhető és mégis marha sokat tud, ha még hozzávesszük a pluginokat is akkor még tovább bővülnek a lehetőségek.
red
13 éve, 4 napja és 10 órájaSztem nézz szét a hivatalos honlapon. Rengeteg beépülő létezik hozzá, kizárt, h épp ezt ne tudná. 🙂
rdave
13 éve, 4 napja és 9 órájaKöszi, meg is van. 🙂
Ha netán kellene valakinek:
http😕/www.foobar2000.org/components/view/foo_advancedcontrols
raiden
13 éve, 4 napja és 5 órájaNekem a WinAmp volt évekig,utána kipróbáltam az AIMP-ot és bevált.Ez is jó,kipróbáltam,de az AIMP nyert most.