Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sok helyről lehetett már hallani, hogy a Final Fantasy XIII legnagyobb gondja a linearitás, hiszen a játék legnagyobb részében szinte semmi lehetőségünk nincs arra, hogy letérjünk egy adott ösvényről. Lehetséges, hogy választ kaptunk a probléma okára, egy interjú során ugyanis kiderült, a játékból rengeteg részt vágtak ki a fejlesztőcsapat tagjai, s ezek nagy része szabadon bejárható terület volt. Állítólag annyi mindent ollóztak ki a Final Fantasy XIII-ból, hogy az egy következő részre is elegendő lenne.
Isamu Kamikokuryu az interjú során elmondta, hogy a játékból olyan részeket vágtak ki, mint például a Lightning városkája körüli teljes területet, vagy Snow ellenálló-csapatának titkos bázisát, amelynek a Nautilus Park adott volna otthont. Ezek a helyszínek simán elfutottak Playstation 3-on, így valószínű, hogy nem performancia-gondok miatt kerültek ki a teljes játékból. Ez lehet a magyarázat a lineáris játékmenetre, és ha nagyon hamar megjelenik egy kiegészítő a játékhoz, akkor valószínűleg innen válogattak a készítők.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 heteHát igen ,biztos le lehet majd tölteni store-ról (pénzért)😕