Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár hivatalos források soha nem mondták ki, de a Bethesda és a Human Head közötti viszony megromlása arra engedett következtetni minket a múltban, hogy az illetékesek törölték a Prey 2 fejlesztési munkálatait, hiszen a projektről semmiféle információ nem érkezett a bejelentés óta, mindemellett pedig még a megjelenés is elcsúsztatásra került, egészen a 2013-as esztendőre. Pete Hines, avagy a Bethesda európai divíziójának marketing igazgatója azonban megnyugtatta a rajongókat, lévén semmiféle törlés nem került szóba sem a rég-, sem a közelmúltban a Prey 2-vel kapcsolatban.
Hines szerint annak idején az volt a legnagyobb probléma, hogy nyilatkozatát angolról előbb hollandra fordították, majd utána ismét vissza angolra, így a lényeg időközben átalakult és elveszett, ő ugyanis sosem mondta azt, hogy a projektet törölték, csupán azt, hogy jelenleg bizonytalan a megjelenése.
Pete kijelentette, hogy szó sem volt a projekt törléséről, habár a Human Head csapata időközben belefogott a Rune feltámasztásába is, a hivatalos álláspont szerint a srácok jelenleg is készítik a Prey 2-t, amelynek megjelenése a jövő évben várható.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNeeeeee!!!!! Ez naggggyon király híííííír!!!!!!!!!!😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteZsííííír!🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNa igen, ezzel tulajdonképpen nem mondott semmi érdemlegesetcsak elhintette a reményt…
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteA prey1 úgy kezdődik,hogy egy kocsmából elvisznek a földönkívüliek?Mert akkor azt ismerem,rég toltam már,nekem bejött..🙂
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAzaz.🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteDe játszanék már vele