Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Évek óta rágják a Bioware fülét a rajongók azzal kapcsolatban, hogy mennyire szeretnének egy folytatást látni a Jade Empire kapcsán, a legfrissebb hírek szerint pedig még soha nem volt ennyire közeli és kézzel fogható ennek a lehetősége, mint most. Minderről Mike Laidlaw, a Bioware kreatív igazgatója beszélt a Game Informer kérdésére válaszolva, akiknek egy interjúban kiemelte, hogy a Jade Empire folytatása soha nem volt halott ügy, sőt még mindig nagyon sok olyan ember dolgozik a stúdióban, akik az eredetit elkészítették, így nagyon szeretnének egy folytatást hozzá.
Aaryn Flynn, a Bioware egyik első embere szerint a Jade Empire olyan régen jelent meg, hogy már nem csak a nosztalgia miatt érné meg elkészíteni a folytatását, hiszen a hardverek generációs ugrása miatt valami komoly újdonságot is tudnának adni vele az embereknek.
Flynn egyébiránt megerősítette még, hogy a Bioware berkein belül napirendi téma már a Jade Empire folytatása, szóval ne lepődjünk meg, ha esetleg hamarosan nagy bejelentés érkezik.
gondocs
9 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn örülnék a egy folytatásnak. Az első is jó volt.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 1 heteAz első rész itt pihen már évek óta a polcoo, de még nem vettem rá magam, hogy kipróbáljam. Pedig sokan dícsérték.