Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Talán még emlékeztek, hogy felröppent a pletyka, miszerint a Microsoft még egy szériát útjára bocsátana a jelenlegi generációban, ami egy a lemezolvasót mellőző masina lenne - most ismételten erről a gépről megy a susmorgás. A Windows Central értesülései szerint a konzol az Xbox One S All-Digital Edition nevet fogja viselni (csak hogy a vásárlás során nehogy egyszerű dolga legyen a vásárlónak), sőt mi több már május elején meg is jelenik a redmondiak újdonsága, amit korábban Xbox Maverick kódnéven emlegettek.
Elviekben az előrendeléshez a kapuk még április közepén megnyílnak, hovatovább még egy Fortnite tematikájú konzolt is rebesgetnek, bár erről még nincs információ, hogy ez a lemezolvasót nélkülöző darabból lesz, vagy esetleg egy Xbox One X bundle formájában publikálják.
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 2 heteÓ,de soká lesz még ez..
Addig ki kell bírni valahogy a többi One-al!
Én csak 3 féle játékot fogok rá tenni:
Halo,Forza,Gears.
Újra kezdem mindegyik részüket,és kijátszom mindet ezen a One-on is!
muki
6 éve, 10 hónapja és 2 heteMekkora idióták ezek. Nehogy véletlenül használt játékot vehess vagy valami.
warriorautobot
6 éve, 10 hónapja és 2 heteNe is mond!
Addig hogyan fogjuk túlélni!
Főleg hogy a mostaniakban a lemezes játék van szóval ideje megvenni a szentháromságot digitálisan is!
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 2 heteIgen,igen,ahogy mondod!
Ezzel aztán elleszünk az új Xbox érkezéséig,aztán kezdhetjük előlről megint az új Xboxon is újra,és újra,az idők végtelenségéig a három szent címet!
warriorautobot
6 éve, 10 hónapja és 2 heteÁmen! 😄