Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Monster Hunter Wilds egy második nyílt bétateszt bejelentésével indította 2025-öt, ez tartalmazza az első béta tartalmát, valamint a lehetőséget, hogy levadásszuk Gypcerost, a sorozat visszatérő szörnyét. Aki részt vett az első bétában, átviheti a karakterét a másodikba, sőt a Capcom szerint ezek a megjelenéskor a teljes játékra is átvihetők, azonban hangsúlyozták, hogy ugyanez nem vonatkozik a játékban elért előrehaladásra.
Ezt a második nyílt bétát két részre szedték, az elsőben február 6-9. között vehetnek részt az érdeklődők, a másodikat február 13-16. között tartják. A béta elérhető PC-n (Steam), PS5-ön és Xbox Series X/S-en és utána már a megjelenés sincs messze: az új szörnyvadászat február 28-án érkezik.
mobydick
1 éve, 1 hete és 7 órájaMinek ennyi béta teszt?
ronalddo
1 éve, 1 hete és 3 órájaBiztos belelesek.
fighterlaci
1 éve, 1 hete és 1 órájaEy próbát megér.
patrik94
1 éve, 6 napja és 11 órájaHozza a bevált receptet. 🙂