Ezúttal a Dragon Age megjelenése miatt első számú projektté nemesedő Mass Effect 2-ből tudunk újat mutatni, méghozzá két videó formájában. Míg a tegnapi anyag egy fejlesztői napló volt, addig mára két teljes mértékben gameplay mozgókép jutott, melyeknek ezúttal a hosszába sem köthetünk bele, hiszen az első több mint 5 percen keresztül szórakoztat, a másik pedig majdnem eléri a 4 perces játékidőt.
A hosszabb példányban felbukkan egy régi ismerős, aki segít Shephard kapitánynak és kompániájának leküzdeni az aktuális ellenségeket. Tehát némi párbeszéd mellett az akcióé lesz a főszerep, amely szinte változatlannak tűnik az első részhez képest. Ezzel szemben a második trailer jóval békésebb hangot üt meg, a korábban már bemutatott Omega bázison császkálunk, szóba elegyedünk a helyi főnökkel, megcsodáljuk a diszkót, és iszunk egy gyanúsan kék színű löttyöt, amely azonnal be is üt.
A Mass Effect 2 január végén, konkrétan 29-én érkezik meg Európába, míg Amerikában már 3 nappal korábban, 26-án rátehetik a mancsukat a rajongók. Ezúttal a PC-s verzió sem csúszik az Xbox 360-ashoz képest, így a személyi számítógéppel felfegyverkezett játékosok duplán örülhetnek.
#tv#
#tv2#