A februárban befutott Mass Effect 2-höz is napvilágot látott már néhány, amelyek elsősorban újabb fegyvereket, páncélokat, illetve Zaeedet biztosították a játékosok számára. Mindez ingyen volt az alapjáték birtoklói számára, ám a fejlesztők már korábban megjegyezték, hogy nem lesz ez mindig így. Egészen tegnap estig kellett várni az első fizetős DLC bejelentésére, amely a Kasumi's Stolen Memory nevet kapta.
Ebben ismét egy taggal bővülhet kicsiny, ám elszánt csapatunk (nyilván a címszereplő Kasumival, aki főállásban tolvaj, ráadásul a női nem oszlopos tagja). A Citadellában léphetünk vele kapcsolatba, és az ellopott emlékeit kell visszaszereznünk, egy körülbelül 1,5 órás misszió keretein belül. Külön pozitívum, hogy a küldetést akár a főszál befejezése után is végre tudjuk hajtani. Emellett egy új fegyver, a Locust SMG, egy új achievment, valamint egy új képesség, a villanógránátok dobálása üti markunkat, ha úgy döntünk, beruházunk az április 6-án, PC-re és Xbox 360-ra érkező DLC-re. Az ára egyelőre nem ismert, a BioWare illetékesei még gondolkodnak rajta, minden bizonnyal már nem sokáig.