Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard már a tegnapi napon azt közölte, hogy az utolsó szálig elfogytak a jegyek a június végén esedékes Blizzard Worldwide Invitational elnevezésű rendezvényére. A kék óriás menetrend szerint ezen a rendezvényen rukkol elő várhatóan valami ütősebb újdonsággal, és ismertetik terveiket a jövőre nézve. A tavalyi rendezvény Tokióban volt, idén pedig a francia főváros ad otthont a WWI-nek, melynek keretében végre bejelentésre kerülhet a Diablo 3 eljövetele.
Június 28-án, illetve 29-én kitehetik a megtelt táblát a párizsi Port de Versailles konferencia központ főbejáratára. Hihetetlenül rövid idő alatt elkelt ugyanis az összes jegy az eseményre. Akiknek sikerült jegyet szerezniük, és vannak olyan szerencsések, hogy ott lesznek a rendezvényen, azok minden bizonnyal egy fantasztikus élménnyel gazdagodhatnak majd. Nekik ezúton szeretném üzenni, hogy &@!$& !!!
Kapcsolódó:
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 hete😄😄😄 Én is hasonló jókat üzenek!😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 heteHuh, ez komoly rendezvény lesz, az biztos. Remélem, beszámoltok majd!