Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Legalábbis úgy tűnik a britek jóval kevésbé szeretnek ejtőernyőzni, meg csáklyával dobálózni, esetleg beolvadni mint a tőlük réges-rég elszakadt puritánok, akik mára amerikaiak lettek egytől-egyig. A 2010 márciusában kiadott játék - vagyis alig féléve! - ugyanis máris elérte a Platina kiadást Xbox 360, és a Klasszikus kiadást PlayStation 3 esetében. Így ára is meglehetősen nagyot zuttyant. Míg az USA-ban továbbra is 60 dollár - körülbelül 12.000 huf - környékén lehet hozzájutni addig Nagy-Britanniában már csak 20 fontba kerül jelenleg a játék - nagyjából 6000 forint.
A Microsoft és a Sony így igyekszik felkelteni az érdeklődést a játék iránt és legalább nullszaldósra kihozni a játékot a régióban. Elképzelhető hogy hamarosan az USA-ban is ilyen árzuhanás következik be, mert a játékból ott is leginkább az apróbb összetevőket élvezik a játékosok, míg önmagában nagyon kevesen játsszák végig a második részt, vagy csupán egyszerűen rossz véleménnyel vannak róla, és fél óra után leteszik. A Square-Enix egyelőre nem erősítette meg hogy máshol is ilyen drasztikus árcsökkenés várató-e?
shade
15 éve, 2 hónapja és 2 heteEgyet értek. Az első küldetéseket csináltam csak meg, hogy szabadon mászkálkassak a pályán és onnan nemláttam tovább értelmét.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 2 heteEzt a részt sajnos nem próbáltam ki, de szerintem nem olyan meglepő az árcsökkenés. Már nálunk is Gyémánt kiadásos lett, igaz, hogy az a PC verzió, de akkor is.
skyman
15 éve, 2 hónapja és 2 heteHát én meg még ki se probáltam.xd
Ugy láccik marhára le vagyok maradva:s
scal
15 éve, 2 hónapja és 2 heteén csak azt nem értem, hogy miért kell ilyen hangzatos neveket adni a legagyisodott kiadványoknak, legyen farost, a gyémánt, meg platina képvisel egyfajta értéket
totyak
15 éve, 2 hónapja és 2 heteA gyémánt, platina és egyéb hangzatos kiadások alatt, nem csak olyan játékok jelennek meg, amik gyengén fogytak és nem volt nagy rajongótáboruk. Rengeteg régebbi, de kiváló játék is bekerül a név alá, amik igenis megérdemlik, hogy ilyen szép nevet kapjanak. Én inkább úgy tettem volna fel a kérdést, hogy ilyen nevek alá miért kell gagyi játékokat beválogatni? Valami rosta, vagy szint azért kéne, ami alá nem megyünk.
marco
15 éve, 2 hónapja és 2 heteFél év az az idő egy egy játéknál ami után a forgalmazó csökkentheti az árat egy adott régióban. Ezért számomra ez annyira nem meglepő, inkább az, hogy más játékokkal ezt miért nem lehet megcsinálni…
Egyébként ez a rész nekem sem akkora valami… Mindig hamar megunom.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 heteTurkálóóós! Mekkora szöveg!😄
kallok
15 éve, 2 hónapja és 2 heteén ezzel jáccok most. sztem teljesen rendben van, bár úgy igazán még nem ragadott el, mint nemrég mondjuk a fallout 3.
vendeg
15 éve, 3 hete és 4 napjaszerintem meg is érdemli