Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Sony korábban úgy vélte, hogy március végéig jó, ha 5 millió PlayStation 4-et eladnak majd, ám a cég legfrissebb közleménye szerint olyannyira beindult a szekér, hogy már most, március elején egy millióval több fogyott a konzolból. A Sony ugyanis bejelentette, hogy miután 370 ezer PlayStation 4-et adtak el eddig Japánban, és mivel globálisan is növekedtek az eladások, a konzol világszerte meghaladta a 6 millió eladott példányt.
A japánok kiemelték továbbá, hogy a szoftveres eladások terén sincs probléma, a digitális és a dobozos példányokból ugyanis összesen 13,7 millió kópia kelt el eddig, sőt mi több, minden második PlayStation 4-tulajdonos PS Plus-előfizető is egyben.
csirkee
11 éve, 10 hónapja és 3 heteValamit nagyon jól csinált a Sony.
rdave
11 éve, 10 hónapja és 3 heteJátékkonzolt csinált, nem mindenkinek ez volt a célja.
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 3 heteKíváncsi vagyok a konkurencia hol tart 😄
totyak
11 éve, 10 hónapja és 2 heteErre nem lehet mit mondani, nagyon jól tolják.