Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Geekbench adatbázisának köszönhetően kiderült, hogy az Acer Swift 3 lehet az első olyan hordozható számítógép a világon, amibe az AMD Ryzen processzora kerülhet, ami azért érdekes, mert a gyártó eddig ezzel a modellel az Intelre szavazott. Az Acer Swift 3 ugyanis a nyolcadik generációs Intel Kaby Lake-R processzorral jelent meg korábban, de a Geekbench szerint már készül az első olyan változat, amelybe AMD Ryzen 7 2700U CPU-t tettek, ami egyelőre persze csak masszív pletyka, hiszen sem az Acer nem erősített meg ilyesmit, sem az AMD nem jelentett be efféle processzort.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne léteznének, a Ryzen 7 2700U-ról például már korábban is hallhattunk, és ha igazak voltak az akkori pletykák, akkor ez egy Radeon Vega grafikus vezérlővel ellátott, 4 magos APU lesz.
golem
8 éve, 2 hónapja és 3 heteEz de jó hír 🙂 Egyre szimpatikusabb az Acer az utóbbi időben.
vape
8 éve, 2 hónapja és 3 heteJönnek Linuxos gépekkel, most meg ezzel. Egyre jobbak. 🙂
direktor
8 éve, 2 hónapja és 3 heteRemélem teszteli majd valaki hogy mik a különbségek az Intelhez képest. 🙂
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 2 hónapja és 3 heteA legalapvetőbb ami miatt jobban eladható lesz hogy 30-40%-al gyorsabb az igpje mint az intelé 🙂 Innentől a többi senkit nem érdekel 🙂
totyak
8 éve, 2 hónapja és 3 heteIgen, arra én is kíváncsi vagyok. HA minden egyéb ugyanaz lesz a két notiban, akkor rögtön kiderül a két processzor közti különbség.
warriorautobot
8 éve, 2 hónapja és 2 heteLegalább nem csak az Intel procijai lesznek a laptopokban.
Mostanában nem is láttam AMD-s cuccot.