Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár lassan az áprilisnak is vége már, az NDP azonban csak most közölte, hogy az Egyesült Államok területén milyen hardverekből és szoftverekből sikerült márciusban a legtöbbet értékesíteniük a gyártóknak, így kiderült, hogy a PS4 ismét visszaülhetett a trónjára. A Sony konzolja ugyanis masszívan a legjobb eladásokat kínáló konzol volt márciusban, amivel idén már a második havát nyeri a masina, lévén januárban a Nintendo Switch került az első helyre.
Érdekesség, hogy a harmadik hónapban az amerikai konzolpiac 32 százalékos hanyatlást mutatott, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy tavaly ilyenkor rajtolt el a Nintendo Switch, ami jelentősen megdobta a piaci mozgásokat.
Szoftveres fronton egyébiránt a legkelendőbb videojáték márciusban a Far Cry 5 volt, ami sorozaton belüli rekord is lett, lévén a játék kétszer akkora eladásokra volt képes, mint a korábbi rekorder Far Cry 3.
A dobogó második fokára egyébiránt a Sea of Thieves került fel, miközben a szoftveres eladások terén is 10 százalékos visszaesést rögzített az NPD a tavalyi év hasonló időszakához mérten.
tommy
7 éve, 8 hónapja és 3 heteMeg gondolom úgy a világon mindenhol kb. 😄
vidoros
7 éve, 8 hónapja és 3 heteMeglepett volna ha a FC5 nem tarol. 🙂
mordorer
7 éve, 8 hónapja és 3 heteMondjuk a sea of thieves nem meglepő amilyen videó áradat volt róla.
warriorautobot
7 éve, 8 hónapja és 3 heteLegalább a második helyen lehet egy MS cím. 😄