A játékosok a mozdulatsor alapú varázslás igazi mesterévé válhatnak a Roxfort felfedezése közben – a Csillagvizsgáló torony magaslataitól kezdve egy sor jellegzetes helyszínen (mint például a nagytermen, illetve a Griffendél klubhelységén) át egészen Lumpsluck professzor alagsori bájitaltan terméig bejárhatják az iskolát!

A játékosok most először egyszerre mozoghatnak és varázsolhatnak is, ami intenzív, pergő varázslópárbajokhoz vezet, amint a házak bajnokai felsorakoznak, hogy kihívják a kis túlélőt. A játékosok a Griffendél kviddics -csapatának fogójaként seprűre kapva levadászhatják az aranycikeszt is. A varázslás és a repülés mellett persze bájitalkészítő képességeiket is próbára tehetik, miközben bájitaltan órán keverik, kotyvasztják a mágikus hozzávalókat. Sőt, még az is megeshet velük, hogy Ron romantikus ügyei egy időre mellékvágányra terelik őket a drámai végkifejlet felé vezető útjukon, melynek végén aztán felfedhetik a Félvér Herceg kilétét!

"Nagy örömmel tölt el bennünket a tény, hogy a rajongók első ízben használhatják a Nintendo Wii távirányítót varázspálcájukként" – mondta Harvey Elliott (VP és GM Casual, EA Play Label). Minden eddiginél könnyebb lesz bűbájokat és rontásokat – egyebek mellett Stuport, Vingardium Leviosát, Invitót vagy Petrificus Totalust – varázsolni, s egyben minden eddiginél realisztikusabb is!

Egyértelműen ez lesz a filmek és a regények leghitelesebb leképezése, amivel eleddig valaha előálltunk, a rajongók imádni fogják. Az EA Bright Light – a Harry Potter videojátékok világsikere mögött álló csapat – által fejlesztett Harry Potter és a Félvér Herceg PEGI 12+ besorolást kapott, Magyarországon PlayStation 2 számítógépes szórakoztató rendszerre, valamint Windows PC-re egyaránt magyar felirattal jelenik meg!