Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen a tegnapi napon adtunk hírt számotokra a World of Darkness címre keresztelt MMO-ról, ami kemény hónapok óta készülődik már a CCP csapatának műhelyében, ám hivatalos bejelentés mind a mai napig nem történt vele kapcsolatban. Egy aprócska hétvégi expón ugyan néhány szerencsés újságírónak bemutatták a programot, sikerült is kilopni onnan egy teaser trailert, valamint néhány információt, de sajnos a bőség zavarától még így sem szenvedünk. Szerencsére az esetet követően egy illetékes fejlesztő is megszólalt a témában.
Ugyan konkrétumokat nem osztott meg velünk, de a játék kreatív igazgatója, avagy Torfi Frans Olafsson – aki az EVE Online esetében is hasonló tisztséget töltött be – az Eurogamer magazinnak elárulta, hogy bár egyelőre teljes a hírzárlat a program körül, annyit már biztosra vehetünk, hogy játszható fázisban van, tehát a fejlesztési munkálatokkal előrehaladott állapotban van a csapat, a játék maga pedig sötét és szexi lesz. Hosszú combú vámpírlányok, méghozzá hamarosan? Akár ezt is kiolvashatjuk a fenti nyilatkozatból. Továbbra is tűkön ülve várjuk a hivatalos bejelentést!
totyak
15 éve, 3 hónapja és 3 heteÉn nem várom annyira, de az mindig jó, ha egy új játékról valami hír jön. A rajongók másként nem bírnák ki.
drbala
15 éve, 3 hónapja és 2 heteEgy kicsit már benne vagyok a korban(33). Kipróbáltam jó pár MMO-t, fizetőset és ingyenest vegyesen. Jó pár rendszert láttam és 2-3 volt, ami igazán ötletes volt. Az egyik a Starwars a másik Pedig az EVE. Mindkettő ötletes. Nah már most, hogyha a CCP csinál egy Vámpíros MMO-t, akkor az ütni fog. Nem fog mindenkinek tetszeni, hiszen ők nem a nagy tömegre hajtanak. de hogy nagyon jó lesz, az tutti.
kitta
15 éve, 3 hónapja és 2 heteNaaaa, mi az, hogy „kicsit már benne vagyok a korban(33”😉??? Egy frászt! 😄
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 2 heteNo majd kiderül 🙂🙂
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 2 heteÚgy legyen! 🙂