Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel legfrissebb, Haswell néven ismert családja már jó néhány hónapja a piacon van, a közvetlen utódról pedig egy ideje tudni lehetett, hogy egy kisebb ráncfelvarrás lesz. Ez hamarosan be is következik, hiszen a legfrissebb hírek szerint már az OEM partnereknél vannak a különböző újdonságok, melyek között természetesen asztali és mobilprocesszorok is szerepelnek. Azt is tudni lehet, hogy mindhárom ismert család kapott frissített tagokat, így a vállalat partnerei továbbra is a Core, Pentium és Celeron hármasból válogathatnak.
A hírek szerint mintegy 43 típust kínáltak első körben a gyártók felé, melyek között 26 asztali és 17 mobilprocesszor található meg. A magszám terén kettő, illetve négymagos modellekről van szó, így egyelőre a több maggal rendelkező Intel processzorok továbbra sem kapnak nagy szerepet. Az árak terén találhatunk 42 dolláros (9500 Ft) típust, de a felsőkategóriás i7 4790 állítólag 300 dollár (67 000 Ft) fölötti áron kerül a gyártókhoz.
tuttu13
11 éve, 9 hónapja és 6 napjaSzerintem még mindig túlárazottak az intel procik! 70-ér nem veszek procit soha, de aki rendszeresen renderelget annak szem hiszem, hogy nagyobb szüksége van rá! Drága!
totyak
11 éve, 9 hónapja és 6 napjaMár régóta tartja magát az a teória, hogy az Intel processzorok jobbak, viszont drágábbak. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de személy szerint inkább az olcsóbb AMD felé mentem el.
teglasdavid
11 éve, 9 hónapja és 6 napjaSzerintem kicsit drága ! 😄
bvektor
11 éve, 9 hónapja és 6 napjaSzemély szerint én Intel párti vagyok, be kell ismerni, hogy sok esetben az Intel ár/érték aránya nem olyan jó mint egy AMDjé, de annál több esetben jobb az Intel, és itt főképp nem a játékokra gondolok. Tényleg nem a legolcsóbbak, és lehet, hogy az i7esek kicsit túl is vannak árazva, de ha megtehetném én egyértelműen megfizetném. Már egy ideje tervben van az új gép, és nem vagyok híve a várakozásnak, de szerintem ezt a pár hetet most már igazán megvárom. Amúgy ebből a két árból ítélve nem lesznek drágábbak mint a mostani Haswellek.
tuttu13
11 éve, 9 hónapja és 5 napjaHát Én vettem egy FX 8320-at ami 3,5Ghz-en rotyog, de lazán húzható (egy átlagos hűtővel is) 4ghz-re. 35 ezer forintért hozzájutottam és semmi nem hajtja maxon! 🙂 Battlefield 4-et és Crysis 3-at is úgy le ALT+TAB-ozom, ahogy kell 😄
Sonyvegas-al renderelek néha videókat és azt is pikk-pakk megcsinálja.
Ennyi pénzért csak i3-at kapni ami jóval elmarad. Intel a gazdagok procija 😄 kész!