Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Mortal Kombat 1-nek a cselekmény és a játékmenet részletei valójában tavaly kiszivárogtak több "ismeretlen" fiókból, ebből annak idején mi is megírtunk néhányat, akkoriban azonban szinte senki sem vette komolyan az információt. Viszont most, hogy a hivatalos részletek lassan kiderülnek, beláthatjuk, hogy végig igazak voltak az állítások: egy kiszivárogtató már állítólag 2022 január elsején tudta, hogy mi lesz a következő címben, az azóta már törölt poszt a következő leírással kezdődött: "Boldog új évet r/mortalkombatleaks. Hozok nektek egy rejtvényt az MK12 dolgaihoz. Oldjátok meg az összeset és még többet szivárogtatok ki." Összesen kilenc rejtvényt posztolt és később elárulta a helyes válaszokat, amelyek láthatunk egy Reddit-felhasználó mentésének köszönhetően.
Ezek közül több is megerősítést nyert, például az új Kameo harcos rendszer, amely a NetherRealm szerint „egyedülálló partner karakterek listáját hozza a játékba”. A szóban forgó kiszivárogtató eltűnt és a poszttal együtt törölte a fiókját is, ami azt jelenti, hogy valószínűleg nem lesz több bennfentes információ. Szerencsére a Mortal Kombat 1 megjelenéséig már csak a nyári hónapokat kell kivárni és a szeptemberből két és fél hetet.
vape
2 éve, 6 hónapja és 2 heteJó sok minden kikotyogott már anno. 😮
fighterlaci
2 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn komolyan vettem. Csak leszartam. 😄